2017-02-28 09:21:39• hírek • Szatmar.ro

Szerdán megkezdődik a nagyböjt

Hamvazószerdán reggel kilenc órától püspöki szentmisén vehetnek részt a hívek és hamvazkodhatnak.

"Emlékezzél ember, hogy por vagy és porrá leszel!" - mondja a pap hamvazószerdán, miközben az előző év Virágvasárnapján szentelt barkának hamvaival keresztet rajzol a hívek homlokára. Hamvazószerda a nagyböjt, a negyvennapos vezeklő időszak első napja - kezdődik a megemlékezés Jézus böjtölésének, illetve szenvedésének idejéről. Ilyenkor a keresztény ember eltávolodik a test örömeitől, és lelkének mélyére hatol. Ima, szemlélődés, elmélkedés Krisztus szenvedésén, közösségben vele, és reflektálva saját életére - erről is szól a most kezdődő nagyböjt.

A hetedik századtól vált szokásossá a bűnbánati felkészülés. Ezen a napon, az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett, és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük.

A hamvazószerdai liturgia így az őskeresztény hagyományt idézi. II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, a szokás pedig mindmáig fennmaradt. A hamuval-hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.

A szatmárnémeti székesegyházban március 1-jén, reggel kilenc órától Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét, melyen természetesen hamvazkodhatnak is a hívek.

Nagyböjtben, a hagyománynak megfelelően a szatmárnémeti katolikus ifjúság megszervezi a vasárnap-esti imaórákat. Az első ilyen találkozásra március 5-én, a Szent Család templomban kerül sor. Ezt követően a helyszínek március 12-én a Szentlélek templom, 19-én a Kis Szent Teréz templom, 26-án a Hildegárda templom, április 2-án pedig a Szent Antal templom - mindegyik esetben az imaóra este héttől lesz. A nagyböjti ifjúsági imaórákat keresztúti ájtatossággal zárják majd a Kálvária templom udvarán, április 9-én, este nyolctól. Az imaórák korosztálytól függetlenül várják a híveket közös elmélkedésre, imára, énekre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: