2018-03-17 12:59:15• hírek • Bede Emőke

A halmi csempészvadász: Speedy

Alig múlik el hét úgy, hogy ne számolnánk be egy-egy újabb halmi csempészfogásról. Ki cigarettát, ki drogot próbál az országba hozni, de mindannyian ugyanattól az ebtől rettegnek.

Speedy, a négylábú a halmi határőrök csoportjának egyik legelismertebb tagja, és erre nem csak minőségi kiképzése által szolgált rá, hanem amiatt is, mert egyre-másra halmozza a nagy fogásokat. Karrierjének egyik fénypontja például az a néhány hónappal ezelőtti eset, amikor egy fűrészporral megtöltött kamionban több ezer doboz cigarettát fedezett fel.

Bámulatra méltó képességei azonban nem merülnek ki ennyiben, ugyanis Speedy a dohány és a kábszer mellett képes akár az elrejtett pénzt is megtalálni csak és kizárólag a szaglását használva.
 

„Speedy azon kutyák közé tartozik, melyeket a JTI Romania ajándékozott a határrendészet számára. Ezek a kutyák mind kiváló képzésben részesültek, Speedy pedig az egyik legokosabb mind közül. Másik nagy érdeme pedig, hogy kutyáról lévén szó, nem kell korrupciótól tartanunk” –mondta el a cigarettagyártó cég képviselője egy pénteki sajtótájékoztatón, majd azt is hozzátette, hogy ezek a kutyák azért is különlegesek, mert mindannyian kétlábú társuk családjának tagjává válnak. Így eb és ember között nem csak munkakapcsolat, hanem igazi cimboraság is kialakulhat.
 

A halmi határátkelő hőse a JTI Romania által képzett kutyák második generációjába tartozik, de az első generációsak is hasonlóan eredményesek voltak. Említésre méltó például Max, aki nemrégiben vonult nyugdíjba, de aktív éveit a Vaskapunál szolgálta le.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: