2016-06-12 00:51:48• hírek • MTI

A hajrában egyenlítettek ki a legöregebbek a legfiatalabbak ellen

Az angol válogatott 1-1-es döntetlent játszott az orosz csapattal Marseille-ben a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában, szombaton este.

Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat, az első komoly védést az orosz kapusnak kellett bemutatnia a hetedik percben, amikor Lallana célozta meg a kapu közepét 14 méterről. A folytatásban is az angolok voltak a veszélyesebbek, igaz, egy-két lehetőség az oroszok előtt is adódott. A szigetországiak rendre gyorsan, kevés passzból építettek fel a támadásokat, a befejezéseknél azonban szinte bárhonnan is próbálkoztak, mindig Akinfejevet találták el. A játékrész hajrájában már-már nyomasztóvá vált az angol fölény, ám gól nem született.

Fordulás után ha lassú ütemben is, de változott a játék képe, az oroszok felülkerekedtek, a félidő derekához közelítve már úgy tűnt, veszélyesebbek is, mint az angolok. A 70. percben aztán mégis majdnem a szigetországiak szurkolói örülhettek, de Rooney lövését Akinfejev a kapufára tolta. Három perccel később viszont már a szerencse sem segíthetett az oroszokon, Dier 17 méterről elvégzett szabadrúgása után a labda védhetetlenül csapódott a felső léc alá.

A hajrában úgy tűnt, az oroszok nem találják meg a módját annak, hogy hogyan szerezzenek gólt a masszív védekezésre berendezkedő angolok ellen, de az utolsó pillanatban Vaszilij Berezuckij fejese utat talált a kapuba.

A találkozó érdekessége, hogy az Eb legfiatalabb átlagéletkorú csapata, Anglia (25,9 év) a torna legidősebb csapatával, Oroszországgal (29,1 év) csapott össze. Ezzel szemben az angol kapitány, Roy Hodgson a maga 64 évével a legidősebb szövetségi kapitány, míg a 44 éves Leonyid Szlucki orosz kapitány
a legfiatalabb szövetségi kapitány a kontinenstornán.

Eredmény:

B csoport, 1. forduló:
Anglia-Oroszország 1-1
(0-0)
Marseille, Stade Vélodrome, 62 343 néző, v: Nicola Rizzoli (olasz)
gólszerző: Dier (73.), illetve Berezuckij (92.)
sárga lap: Cahill (62.), illetve Scsennyikov (72.)
Anglia: Hart - Walker, Cahill, Smalling, Rose - Alli, Dier, Rooney (Wilshere, 78.) - Lallana, Kane, Sterling (Milner, 87.)
Oroszország: Akinfejev - Scsennyikov, Berezuckij, Ignasevics, Szmolnyikov - Golovin (Sirokov, 77.), Neustädter (Glusakov, 80.) - Kokorin, Satov, Szmolov (Mamajev, 85.) - Dzjuba

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: