2008-12-09 22:58:35• hírek • Szatmar.ro

A hajrában dőlt el

A magyar válogatott az utolsó percekben nyert, a román viszont veszített.

A Macedóniában zajló női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában sem a magyar, sem a román válogatott nem játszott jól, ám amíg előbbi jól bírta a végjátékot, addig utóbbi alúlmaradt a mérkőzés hajrájában.

Elsőként a továbbjutását az utolsó mérkőzésen bebiztosító magyar csapat lépett a parkettre, melynek ellenfele Ukrajna volt. A két szomszédos ország legjobbjai nem produkáltak jó játékot az első félidőben, sok volt a hiba és kevés a gól.  Az első játékrészt a magyar csapat nyerte 10-9 arányban, ám ez az adat is híven mutatja, hogy egyik csapat támadósora sem brillírozott. A folytatásban sem változott szinte semmi, maradt ugyanaz az esetleges és véletlenszerű támadásépítés mindkét csapatnál. Az eredmény végig szoros volt, hol az egyik csapat vezetett, hol a másik, de általában a magyar válogatott volt előnyben. És mivel Vérten Orsolyáék jobban bírták a hajrát, így 26-24 arányban győzni tudtak.

 

Az eddig százszázalékos Románia kevéssel később a korábban a címvédő és olimpiai bajnok Norvégiát legyőző Spanyolország ellen lépett pályára. A két csapat ugyanolyan gólszegény első félidőt produkált, mint az előző meccs (9-9 volt a szünetben), ám a mérkőzést egy tragikus esemény árnyékolta be: Ramona Maier a 15. percben nyílt kéztörést szenvedett. A fordulás után is fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen a 44. percig. Ekkor a román csapat csúnyán beragadt, a hátralévő 16 percben mindössze két gólt lőtt, így a hispánok 26-18 arányban győzni tudtak.

A folytatásban szerdán Magyarország Norvégiával, Románia Ukrajnával találkozik.

Eredmények:

I. csoport: Magyarország - Ukrajna 26-24, Spanyolország - Románia 26-18, Norvégia-Dánia 31-19
II. csoport: Horvátország-Fehéroroszország 43-35, Svédország-Németország 33-22, Oroszország-Macedónia 43-24

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: