2013-07-02 09:56:47• hírek • MTI/Reuters/AP/AFP

A hadsereg ultimátumot adott a politikusoknak

Abdel-Fattah asz-Szíszi
Abdel-Fattah asz-Szíszi

Ultimátumot intézett a politikai erőkhöz hétfőn az egyiptomi hadsereg főparancsnoka.

Ha nem állapodnak meg 48 órán belül az "egyiptomi nép" követeléseinek teljesítéséről, a hadsereg megvalósítja "a jövőre vonatkozó saját menetrendjét" - fogalmazott Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornok az állami tv-ben felolvasott közleményben.
A főparancsnok a népakarat "korábban soha nem látott" megnyilvánulásának nevezte a Mohamed Murszi elnök lemondását követelő tömegtüntetéseket. "A nép példátlanul világosan fejezte ki az akaratát a tömeges megmozdulásokon, és minden további időpocsékolás csak fokozza a megosztottság és az erőszak veszélyét" - mutatott rá.

A hadsereg ellenőrizni fogja az összes fél és párt és a fiatalok bevonásával elkészítendő megállapodás végrehajtását, de nem akar közvetlenül részt venni a kormányzásban - mondta a tábornok. A közlemény felolvasása után a televízió hazafias zeneműveket kezdett sugározni.
A tábornok szavai hallatán a kairói Tahrír téren várakozó tömeg örömujjongásban tört ki. "Murszi már nem az elnökünk, Sziszi velünk van" - skandálták. Az elnök elleni tüntetéseket szervező mozgalom, a Tamarrod (Lázadás) ellenzéki koalíció alapítója üdvözölte a katonák bejelentését. "A fegyveres erők nyilatkozatának lényege az egyiptomi nép akaratának támogatása, ami előre hozott elnökválasztást jelent" - mondta Mahmúd Badr.

Az iszlamisták fő ereje, a Muzulmán Testvériség visszautasította az ultimátumot. "A megoldásnak az alkotmány keretein belül kell lennie. A katonai puccsok korszaka lejárt" - mondta Jaszer Hamza, a Muzulmán Testvériség alapította Szabadság és Igazságosság Pártjának egyik vezetője az al-Dzsazíra katari hírtelevíziónak.

A hadsereg fellépésének előzménye, hogy az országban hetek óta hevesen tüntetnek az elnök ellen azok, akik világi, modern Egyiptomot akarnak, és háttérbe szorítva érzik magukat az iszlamisták által. Vasárnap már több százezren - egyes hírek szerint több millióan - vonultak utcára, és követelték Murszi lemondását. A tüntetéseket sok helyen - Kairóban és vidéken is - összecsapások kísérték az elnök ellenfelei és hívei között, és legalább 16-an életüket vesztették, csaknem 800-an megsebesültek, s a kormány négy minisztere lemondott.

Hétfő reggel Kairóban megrohamozták és felgyújtották a Muzulmán Testvériség központját is. A Tamarrod elutasította Murszi elnök vasárnapi kezdeményezését, hogy az érintett felek tárgyalóasztalnál próbálják meg rendezni a belpolitikai válságot. "A félmegoldások elfogadása lehetetlen számunkra. Nincs más alternatíva, mint a Muzulmán Testvériség, és képviselőjük, Mohamed Murszi lemondása" - mondta szóvivőjük.
Az ellenzéki pártok szerint Murszi éppen olyan tekintélyelvű állam kiépítésére törekszik, mint amilyen Hoszni Mubarak idejében volt, és csak a Muzulmán Testvériség érdekeit képviseli.

Murszi elnök egyelőre nem nyilatkozott, de nem hivatalos forrásból úgy tudni, hogy tanácskozást kezdett Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornokkal, a hadsereg parancsnokával és Hisam Mohamed Kandil miniszterelnökkel.
A hadsereg saját menetrendjének mibenlétére utalhat, hogy hétfőn letartóztatták a Testvériség vezetőjének 15 testőrét, s e közben lövöldözés tört ki. A testőrökért katonák mentek Hairat el-Sater házához, és felszólították őket, hogy adják át a fegyverüket, mert nincs rá engedélyük. Az őrség ellenállt, lövések dördültek el, de végül nem sebesült meg senki.
Az Afrikában tartózkodó Barack Obama amerikai elnök önmérsékletre szólította fel az egyiptomi feleket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: