2018-06-13 12:44:01• hírek • Bede Emőke

A gyorshajtók rémálma: több mint egy kilométerről is bemér az új radarpisztoly

A Szatmár megyében történt közlekedési balesetek számottevő részét a gyorshajtás okozza. Épp ezért a rendőrség szert tett egy olyan radarpisztolyra, melytől indokoltan retteg minden száguldozó kedvű sofőr.

Az LTI 20/20 TruCam néhány héttel ezelőtt kezdte meg szolgálatát a szatmári közlekedési rendőröknél, s szerdán hivatalosan is bemutatták a nagyközönségnek. Mint a helyszíni bemutatón kiderült, a HD minőségben rögzítő kamerával felszerelt radarpisztoly akár 1200 méterről is be tudja mérni a gyorshajtókat, rögzíti a rendszámot, mi több, a sofőr arcjegyeit is, de a beépített GPS-nek köszönhetően a drága fénykép elkészültének helyét is azonnal rögzíti.
 

A sebességmérést a készülék lézeresen oldja meg, és mindehhez alig 0,33 másodpercre van szüksége. Azaz sokkal kevesebb idő alatt méri be a gyorshajtókat, minthogy azok reagálhatnának a radarra figyelmeztető detektorok jelzésére. A piac egyik legmodernebb készülékéhez híven, a TruCam egyszerre több autót is be tud mérni, sőt a motorosok sincsenek biztonságban, ugyanis őket is lencsevégre tudja kapni. A mindössze másfél kilós, csepp- és porálló radarpisztoly 320 km/h sebességig képes mérni, a sebességet pedig +- 2 km/h-s pontossággal állapítja meg.
 

Ha mindez még nem rettentette volna el a gyorshajtókat, akkor jó azt is tudni, hogy a közlekedésiek jelöletlen autókból mérnek majd, így aki nem szeretné, hogy drága képek készüljenek róla, fogja vissza a motorháztető alatt dübörgő lovakat.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: