2015-02-12 16:53:59• hírek • MTI

Az elhízás genetikai hátterét vázolta fel egy nemzetközi kutatócsoport

Egy nemzetközi tudóscsoport több mint 90 olyan új génterületet tárt fel, amely magyarázatot adhat arra, miért hajlamosabbak egyes emberek az elhízásra.

A kutatók több mint 300 ezer ember génkészletét vizsgálták meg, és ennek alapján alkották meg az elhízás legnagyobb genetikai térképét, amelyet a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban ismertettek - adta hírül a BBC News.

Állandó mintázatokat keresve kapcsolatot találtak az agyi folyamatokban részt vevő génekkel, ami azt sugallja, hogy az elhízásnak részben neurológiai alapja lehet.

A Giant (Genetic Investigation of Anthropometric Trait) nevű konzorcium a testsúly és a magasság aránya alapján számított testtömegindex (BMI) mögötti genetikát vizsgálta.

A Nature folyóiratban közzétett másik tanulmányukban azt kutatták, hogyan hat a genetika arra, miként oszlik el a zsír a testen. A hastájék körüli zsír például több egészségi problémát okoz, mint a combokon lévő. Mintegy 33 újonnan megállapított génterületet hoztak összefüggésbe a zsíreloszlással - ami további magyarázatot ad arra, egyes emberek, miért körte alakúak, míg mások miért híznak inkább a hasra.

Azonosítottak továbbá több mint 60 genetikai területet, amely hatással van a testtömegindexre, megháromszorozva a korábban ismert ilyen génterületek számát. Néhány ilyen terület az idegrendszerrel áll kapcsolatban. Elizabeth Speliotes, a Michigani Egyetem professzora, a tanulmány egyik vezető szerzője szerint ez utóbbi meglepte őt.

"Nem járunk neurológushoz azért, hogy megvitassuk a testsúlyunkat, amikor az elhízásra gondolunk, nem gondolunk általában az idegrendszerre. Ez azonban megváltoztatja azt a módot, ahogy az elhízásra gondolunk: talán nem csupán anyagcserével kapcsolatos állapotról van szó, hanem neurológiai alapja is van" - tette hozzá.

A szakemberek úgy vélik, hogy néhány gén szerepet játszik abban, miként kezeljük az éhségünket, mások az élelmiszer körüli gondolatainkat befolyásolják.

Speliotes professzor hangsúlyozta, a feltárt genetikai területek sokfélesége azt jelzi, hogy az elhízásra való hajlam nem egyetlen génhez köthető. "Ezért kevésbé valószínű, hogy egyetlen megoldás az elhízás leküzdésére mindenki esetében működhet. Jelenleg a nem és a életkor alapján adunk általános tanácsokat az egészséges testsúlyra és életmódra. Ez a típusú genetikai adathalmaz azonban egy napon segíthet abban, hogy sokkal inkább egyénre szabott tanácsokat adjunk" - mondta a BBC-nek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: