2013-10-07 16:53:57• hírek • Szatmár.ro

A gyermekség példája

Kis Szent Teréz különös készséggel élte át a gyermek Jézushoz fűződő kapcsolatát - mondta a szatmárnémeti, Pálfalvai úti templom búcsúján P. Orbán Mihály SJ.

A hagyományoknak megfelelően a fíliákból is érkeztek hívek a szatmárémeti Kis Szent Teréz egyházközösség búcsújára október 6-án vasárnap. Érthető, hogy kicsinek bizonyult a templom - melyet hívei egyébként is minden vasárnap megtöltenek -, és az udvaron is sokan hallgatták a szentmisét. A bevonulást követően Schönberger Jenő megyéspüspök a gyermeki szeretetre mutatott, amellyel a közösség védőszentje, Lisieux-i Kis Szent Teréz viszonyult az Úrhoz. Mint mondta, mindannyiunknak követendő példa ő az őszinteségében és egyszerűségben.

A meghívott szónok P. Orbán Mihály SJ., a Kálvária templom német közösségének plébánosa volt, aki a búcsút megelőzően a triduum elmélkedéseit is tartotta. Szentbeszédében Kis Szent Teréz életét kristálytisztának, szerénynek és rendíthetetlennek nevezte: "Lelki életében a gyermekség ártatlanságának, szerénységének és kicsinységének különleges szerepe volt. Az a kristálytiszta, szerény, és rendíthetetlen életforma jelent meg az ő személyében, amelyet méltán szoktak a 'kis út' néven emlegetni. Nem a politikai és tudományos intézmények vezetéséből vette ki a részét, hanem a hétköznapi szerzetesi élet minden részletét élte meg Krisztus iránti hamisíthatatlan szeretettel, és teljes odaadással. Ebben volt tanító is. Ez tükröződik írásaiban, ezért nyilvánította őt Boldog II. János Pál pápa 1997. október 19-én az egyetemes egyház doktorának.

Ünnepi szentmise a Kis Szent Teréz templomban

Kinek a pártfogását kérhetnénk hát inkább, mint épp az övét, aki az élet leglényegesebb dolgaiban tanítója mindannyiunknak, és aki különös készséggel élte át a gyermek Jézushoz fűződő kapcsolatát. A gyermekség az ő esetében sem naivitást jelent, hanem a szülőre való teljes ráhagyatkozás bizalmát. (...) Lisieux-i Kis Szent Terézre emlékezve, aki a missziók egyik fő patrónája, gondoljunk életünk mindennapi helyzeteire, keresztény küldetésünkre. Ennek a teljesítésére kérjük az erőt és az örömöt."

A szentmise végén Ft. Danku Balázs plébános köszönte meg mindenkinek a jelenlétet és a segítséget, ereklyecsókolásra nyílt lehetőség, majd a templomudvaron agapéra várták a fíliákból érkezett zarándokokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: