2013-08-21 20:41:43• hírek • Póti Orsolya

A gyermekeké volt a tánctér a PMN harmadik napján

Augusztus 21-én a magyarországi Alma együttes lépett fel a Partiumi Magyar Napok alkalmából a Tűzoltótorony mellett felállított színpadon. A tér teljesen megtelt gyermekkel, szülőkkel és nagyszülőkkel: kicsik és nagyok egyaránt remekül érezték magukat.

Szatmárnémetiben is nagyon jó hangulatot teremtett az egyedi stílusú etno zenét játszó Alma együttes, amely improvizatív módon kezelte a táncos együttlétet: nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is részesei voltak a sok vidámsággal tarkított műsornak.

Az 1996 nyarán alakult gyerekzenekar sikerének a kulcsa nem más, mint a gyermeklelket megérintő őszinteség, a nevettetés és a vidám hangulat megteremtése. Alig megalakulásuk után megjelent az első CD, majd több tehetségkutató verseny díjazottjai lettek, később pedig zenés és irodalmi produkciókban vállaltak részt.  Több színházi produkció is a zenevezető, Buda Gábor nevéhez fűződik.

Az Alma kezdetben csak felnőtteknek játszott, majd egy véletlen kapcsán kezdett el gyerekeknek zenélni. Egy idő után a csapat azt vette észre, hogy már csak gyerekek előtt lép fel - így nőtte ki magát gyerekzenekarrá.

A zenekar Szatmárnémetibe régi és új dalait egyaránt elhozta, a gyerekek pedig örömmel fogadták a sok humorral fűszerezett dalokat. Egy-egy népdal is felcsendült a gyerekdalok között, ilyen volt például a Nád a házam teteje, amelynek előadása során nem csak a nevetőizmokat mozgatták meg a zenekar tagjai.

A 12. Partiumi Magyar Napok támogatói:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.

Aranyfokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub.

Ezüstfokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő, Silcomprest, Fery's Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, Salvator, Transpink, Mindig Friss, Clinica Korall, A24.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: