2019-12-12 17:13:36• hírek • közlemény

A gyerekekről szól a hétvége a Harag György Társulatnál

Részlet a Gengszer nagyi című előadásból.
Részlet a Gengszer nagyi című előadásból.

Eseményekben igen sűrű hét áll a Harag György Társulat tagjai mögött, ugyanis Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban játszotta a társulat a Scapin című előadást Bocsárdi László kétszeres Uniter és Jászai-díjas alkotó rendezésében.

A következő napok viszont ha lehet, még dúsabbak lesznek eseményekben – derült ki az Északi Színház büféjében csütörtökön tartott sajtótájékoztatón, melynek kezdésekor Nagy Orbán, az Északi Színház főigazgatója és Bessenyei Gedő István társulatigazgató köszöntötte a sajtó képviselői. Szombaton két, gyermekeknek szóló előadást is bemutatnak, aznap és vasárnap pedig jótékonysági vásárt szerveznek a társulat kézműveskedő tagjai - a vásár bevételei és a begyűjtött adományok pedig hátrányos helyzetű gyermekek ünnepét teszik majd szebbé. 


December 14-én 11 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Háznak színpadán mutatja be a Harag György Társulat a Gengszter nagyi című gyermekelőadást. David Walliams sikerkönyvét Gimesi Dóra dolgozta át, az előadás rendezője Nagy Regina, tervezője pedig Bodor Judit. Az előadás szereplői Méhes Kati, Laczkó Tekla, Szabó János Szilárd, Diószegi Attila, Bándi Johanna, Varga Sándor, Frumen Gergő és László Zita.


Nagy Regina rendező elmondta, egy olyan történetet keresett, amely már nem mese, de az V.-VIII. osztályos korosztályt leköti, nekik, hozzájuk szól. Az előadásban gyerekek, szülők és nagyszülő kapcsolata áll a középpontban, sokszor olyan mozzanatokat megidézve, amelyek minden családban előfordulnak. Bodor Judit díszlet- és jelmeztervező egy olyan világot teremtett, mely párhuzamba állítja a nagymama szegényes de megszerethető életterét a szülők modern, de sivár terével. A díszlet több funkciójú, hiszen ebben jelenik meg a valóság és a nagymama által kreált kalandokkal teli képzeletbeli világ is.  


Ebben az előadásban mutatkozik be a szatmári közönségnek a társulat új tagja, Szabó János Szilárd, aki a zenés történet főszerepét alakítja. A sajtótájékoztatón elmondta: saját élményeire is ráismert a darabban megjelenő viszonyokban. 


„Ismered a nagymamádat? Az enyém falun élt, gumicsizmája volt és vasárnapi szép ruhája.  Kedvenc ruhadarabja egy kopott kötény, kedvenc tárgya egy csorba fakanál. De esténként tündérré változott, és elrepített egy olyan világba, ahol mindketten hősök voltunk. Az én nagymamám igazi varázsló volt. A nagymamámmal való kapcsolatomat értékeltem én is újra, amikor elvolvastam a Gengszter nagyi c. könyvet. Ben, egy önbizalomhiányos kiskamasz és nagymamája, a családja által elhanyagolt, unalmasnak tűnő öregasszony története sokkal jobban megérintett, mint elvárnánk egy ifjúsági darabtól. A fiú rettentően unatkozik a nagyinál minden péntek este, a nagymama pedig nem találja a hangot a gyermekkorból épp hogy kinőtt kamasszal. Látszólag ez egy kudarcra ítélt kapcsolat, ám egy este, Ben óriási gyémántokat talál a nagyi kekszes dobozában. Lehet, hogy a nagyi nem is az, akinek látszik? A fordulatokkal teli, humoros és szívszorító történet nagymama és unokája különös kapcsolatáról szól, a mesék erejéről, a játékról. A nagymamák igazi varázslók, még ha elsőre nem is tünnek mesebeli lényeknek. Te ismered a nagymamádat?” – írja kedvcsinálójában a rendező.


A Brighella Bábtagozat december 14-én mutatja be a Holle anyó című bábjátékot az Iparosotthonban. Az ovisoknak és kisiskolásoknak szóló előadás szereplői Lehőcz Zsuzsa m.v., Kófity Annamária, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor, rendezője Somogyi Tamás m.v.


A bábelőadásban is két világ találkozik és ebben a két világban rátunk rá egy másik szemszögből a gyermek és szülő kapcsolatára. A 4 éves kortól ajánlott előadásban a klasszikus Holle anyó történetet követhetjük - némileg átalakítva. A szatmári közönség itt is egy új színésszel ismerkedhet meg, bár a nagy bábos múlttal rendelkező, de jelenleg a debreceni Csokonai Nemzeti Színház prózai színészeként dolgozó Lehőcz Zsuzsanna csak erre az előadásra csatakozott a szatmári társulathoz.



Holle anyó története hitet ad, hogy létezik egy olyan erő, amely igazságot szolgáltat és ez az igazság annak a pártján áll, aki másokkal elfogadó, segítőkész, szorgalmas és képes kiállni a saját értékrendje mellett – írja Somogyi Tamás gondolatait tolmácsolva az előadás szinopszisa.


December 14-én és 15-én a Harag György Társulat kézműves jótékonysági vásárt is rendez, amelyen a társulat kézműves tagjai, a „Haragos Kézművesek” bocsájtják áruba termékeiket, a bevételből pedig a Segíts Te Is Alapítványon keresztül teszik szebbé rászoruló gyermekek karácsonyát. Erről a két ötletgazda, Bogár Barbara és Moldován Blanka beszéltek a sajtótájékoztatón. December 14-én 18 órától az Északi Színház előterében és a büfében lehet majd válogatni a szebbnél-szebb kézzel készített termékek közül, vasárnap pedig már 15 órakor megnyit a vásár szintén az előcsarnokban és a büfében. A rendezvény részeként adományokat is gyűjtenek majd, így akik játékokkal, meséskönyvekkel vagy ruhaneművel tudnának segíteni a rászorulókon, azoktól a vásár keretében a szervezők átveszik és a partner alapítványon keresztül eljuttatják a rászorulókhoz. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: