2018-03-17 05:01:06• hírek • Blikk.hu

A gyanúsított állítja: mentőt akart hívni VV Fannihoz

Meglepő részleteket árult el a Blikknek a VV Fanni megölésével gyanúsított B. László vallomásából korábbi ügyvédje. A férfi védekezése egy tanúra koncentrál, akit már meg is hallgatott a rendőrség.

B. László Fanni eltűnése napján felvett magához egy utast, akivel aztán órákon keresztül kocsikázott, csakhogy az illető nem látott élettelen testet az autóban. Dr. Brodmann Péter, B. László volt ügyvédje, egyben rokona már korábban is árult el részleteket a Blikknek arról, hogy volt védence miként látja az ügyet. Mivel a történet több új kérdést vetett fel, most ezeket igyekezett tisztázni.
 

November 20-án László úgy jutott be Fanni albérletébe, hogy ott volt a lány egyik barátnője, aki beengedte a lakásba. Sőt, ő maga hívta oda. Amint belépett és meglátta a feltehetően valamilyen tudatmódosító szertől eszméletlen állapotban lévő Fannit, azt mondta, hogy mentőt hív. A nő megkérte, hogy ezt ne tegye, inkább vigye el magával a lányt egy hely­re, ahol már várják – mondta dr. Brodmann Péter ügyvéd.
 

A megjelölt célpont körülbelül 800 méterre volt Fanni lakásától, ennyi időt volt a lány a kocsijában. László odaadta az alélt Fannit, majd elhajtott – mondta az ügyvéd. Arról nem kívánt részleteket elárulni Brodmann, hogy ki az a titokzatos illető, akinek átadta Fannit. Az egyértelműen kitűnik, hogy B. László az egykori ValóVilág-versenyző barátnőjére kívánja terelni a gyanút, akit a rendőrök az eltűnés után elsőként hallgattak meg, majd többször is behívták a kapitányságra, de semmivel nem gyanúsították meg. A barátnőről Fanni édes­anyja, Katalin korábban azt nyilatkozta a Blikknek, hogy szeretne belenézni a szemébe, mert úgy érzi, „többet tud, mint amennyit elmond”.


A cikk folytatásáért kattints a Blikk.hu oldalára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: