2009-09-23 14:19:46• hírek • Szatmar.ro

A futamgyőzelmét követeli Rosberg

A BrawnGP új aerodinamikai csomaggal készül a szingapúri versenyre.

Nico Rosberg szeretné elérni, hogy megkapja a tavalyi, Szingapúri Nagydíj futamgyőzelmét, mivel az előtte végző Fernando Alonso, amint az a napokban kiderült, nem a legsportszerűbb körülmények közepette vághatta zsebre a 10 pontot.

„A Renault csalt, ezért diszkvalifikálni kellett volna őket, így engem illet meg a győzelem", mondta Rosberg egy szingapúri lapnak. Bár követelése nem teljesen alaptalan, Max Mosley, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnöke leszögezte, a már véget ért szezon eredményét nem lehet megváltoztatni.

Az idei szingapúri verseny kimenetele egyelőre még ismeretlen, az viszont tény, hogy a BrawnGP egy új aerodinamikai csomaggal szilárdítaná meg vezető pozícióját a konstruktőrök versenyében. Jenson Button talán ennek köszönhetően is nagy lelkesedéssel várja a futamot. „Különleges élmény volt a tavalyi Szingapúri Nagydíj. Élvezetes volt kivilágított pályán vezetni, a látási viszonyok az egyes és az ötös kanyart leszámítva megfelelőek voltak. Az említett kanyarokban kicsit sötétebb volt, így nehezebb volt kiszámítani a féktávokat", mondta az egyéni világbajnoki cím legnagyobb várományosa.

A Forma1-el kapcsolatos hír, hogy úgy tűnik, a BMW-utód csapat 14.-ként indulhat jövőre. Az istálló leendő csapatfőnöke, Peter Sauber kijelentette, hogy már csak némiformalitás választja el őket, hogy aláírják a motorszerződést a Ferrarival. Hozzátette továbbá, hogy a következő szezonra készülő autó fejlesztése egy pillanatig sem állt le, így már csak a többiek jóváhagyására van szükség, hogy indulhassanak a sorozatban.



Rosberg szerené megnyerni a tavalyi futamot


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: