A függetlenséget a Néphadsereg támadása követte

A hidegháború alatt azonban semleges maradt az ország, melynek államfője 1953-tól Tito volt. Később 1963-tól örökös államfője lett a Népköztársaságnak, a tisztséget haláláig töltötte be. Politikájával arra törekedett, hogy az ország különböző népeit egyesítse, létrehozva a jugoszláv nemzetet, de a gazdasági és nemzetiségi ellentéteket nem tudta eltörölni.

Az ország neve 1963-tól Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságra, röviden SFRJ-re változott. Az 1974-ben elfogadott új alkotmány jelentősen növelte a tagköztársaságok önállóságát, megteremtette a két tartomány – Vajdaság és Koszovó – nagyobb autonómiáját.
Tito halála után a ’80-as években a kommunizmus gyengülni látszott. Az országot vezető 8 tagú elnökség élén cserélődtek az emberek, de a tagok egyre inkább saját köztársaságuk érdekét igyekeztek előtérbe helyezni, amely ellentétekhez vezetett. Előbb Horvátországban, ezt követően Bosznia-Hercegovinában tört ki belháború.

A szétesés főbb állomásai:
1989: A három évvel korábban megválasztott szerbiai kommunista vezető, Slobodan Milošević megszüntette a tartományok autonómiáját
1990 januárja: Milosevics az országot vezető elnökségben az „egy ember-egy szavazat” elvét akarja érvényesíteni, ami a Szerbia által dominált Vajdaság, Koszovó és Montenegró révén a szerb pozíciók jelentős erősítését jelentette volna. A többi tagköztársaság küldötte tiltakozott.
1991. június 25.: Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét
1991. október 8.: A horvát parlament megkezdte üléseit
1992. január 15.: Szlovénia és Horvátország nemzetközi elismerése
1992. április 6.: Bosznia-Hercegovina függetlenségének elismerése
1992. április 28.: A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság megszűnése

Szlovénia kiválása viszonylag békésen történt. Az 1990. december 23-án tartott népszavazáson a szlovéniai szavazók 88 százaléka voksolt a függetlenség mellett. Bár az 1991-es függetlenségi bejelentést a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) beavatkozása követett Szlovéniában, de a támadás nem volt intenzív és határozott. Kevesebb, mint kéthétnyi harc után július 7-ére elhallgattak a fegyverek, véget ért a szlovéniai tíznapos háború. A háború befejezéséhez Ausztria és Olaszország határozott fellépésére is szükség volt.

A köztársaság függetlenségét 1992. január 15-én ismerte el az akkor 12 tagú Európai Közösség és további több mint harminc ország, majd nyomukban április 7-én az Egyesült Államok is.

Szlovénia 2004. március 29-én lépett be a NATO-ba, május elsején pedig az Európai Unióba. 2007. január 1-től pedig a hivatalos fizetőeszközzé vált az euró.

Szlovéniával egyidőben egy másik állam is függetlenséget szerzett: Horvátország. Franjo Tudjman elnök már az 1990. május 30-i hivatalba lépését követően olyan alkotmánymódosításokat eszközölt, amelyek elégedetlenséget váltottak ki Szerbiában. Az elszakadás október 7-én vált hivatalossá.

Közben azonban augusztusban háborúvá terebélyesedtek a horvát fegyveres alakulatok összecsapásai a szerb szabadcsapatokkal és a Jugoszláv Néphadsereg egységeivel, s a háború egészen 1995 augusztusáig tartott.

Horvátország 2013. július 1. óta az Európai Unió tagja.

Macedónia 1991. szeptember 8-án, Bosznia-Hercegovina pedig 1992. március 1-jén kiáltotta ki függetlenségét. A két utolsó köztársaság, Szerbia és Montenegró 1992. április 27-én hivatalosan is megalakította a két tagra redukálódott Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot. Ez alakult át 2003. február 4-én Szerbia és Montenegró Államközösségévé.

2006. június 3-án végül Montenegró is kikiáltotta függetlenségét, így a kéttagú államszövetség is megszűnt. A magára maradt Szerbia is kinyilvánította önállóságát két nappal később, június 5-én. Végül Koszovó volt az utolsó a sorban, 2008. február 17-én. Ezzel Jugoszlávia megszűnt és hét utódállamot „hagyott maga után”: Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Szerbia és Szlovénia.