2009-02-02 14:38:37• hírek • Szatmar.ro

A franciák a vb-t is megnyerték

Az olimpiai után a vb.-döntőt is megnyerték a franciák, legyőzve a házigazda horvátokat.

Igazi álomdöntőre került sor Zágrábban a férfi kézilabda-világbajnokság zárásaként, amelyen az athéni olimpiai győztes Horvátország a Pekingben győző Franciaországgal találkozott, amelyet egyedüliként tudott legyőzni az idei vb-n, igaz, egy tét nélküli mérkőzésen.

 

Ráadásul az idei döntőt az 1995-ös izlandi finálé újrajátszásaként is fel lehetett fogni, akkor a gallok tudtak nyerni. Ám hogy a vasárnapi mérkőzés nem lett visszavágó, az a találkozó utolsó tíz percében dőlt csak el, amikor a franciák először tudtak több gólos előnyre szert tenni. Addig a két csapat folyamatosan „bosszantotta" egymást, hol egyik, hol másik vezetett egy-két góllal. Negyed óra elteltével 5-5 volt az állás (itt már sejteni lehetett, ebből nem lesz gólzápor), a szünetben 12-11-re vezetett a házigazda.

A második félidőben sem történt semmi változás a két csapat játékában, tíz perccel a vége előtt 18-18-ra álltak a csapatok. Ekkor azonban a franciák három gólos előnyre ettek szert, amire a hazaiak nem tudtak kellőképpen reagálni. Támadásiakat elkapkodták, sok labdát eladtak, tíz perc alatt mindössze egy gólra voltak képesek. Kedvenceik tehetetlenségét látva a szurkolók elkezdtek tárgyakat bedobálni, Igor Vori elvesztette a fejét és ezért a kiállítás sorsára jutott. Mindez nem zavarta a franciákat, akik végül 24-19-es győzelmet arattak és az olimpiai cím mellett most már a világbajnokit is ők „védik".

A bronzmeccsen a lengyelek 31-23 arányban legyőzték Dániát, ezzel a két évvel korábban szerzett ezüst után egy újabb „nemesfémmel" gazdagítva Lengyelország készletét.

Francia öröm a kézilabda döntőn

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: