2018-03-15 23:41:01• hírek • telesport.hu

Magyar és román résztvevője is van az EL negyeddöntőjének

Kialakult az Európa Liga negyeddöntőjének mezőnye, a legjobb nyolc között találjuk Gulácsi Pétert soraiban tudó RB Leipziget és Stefan Radu együttesét, a Laziót is.


Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig szentpétervári döntetlenjével az EL-negyeddöntőjébe jutott, Kádár Tamás azonban szerencsétlen napot zárt: a Dinamo Kijev kiesett, ráadásul sérülés miatt le kellett cserélni a magyar védőt.


A magyar kapus végig a pályán volt a lipcsei együttesben, amely kiegyenlített mérkőzésen játszott továbbjutást érő döntetlent. A németek - akik az első félidő közepén szereztek vezetést - a 82. percben 1-1-es állásnál büntetőt rontottak.


A Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev ugyanakkor búcsúzott, mert hazai pályán 2-0-ra kikapott a Radut végig a soraiban tudó Laziótól. Kádár kezdőként kapott lehetőséget a mérkőzésen, s az első félidő hajrájában sérülés miatt lecserélték. A mezőnyfölényben lévő olaszok Lucas Leiva 23. percben szerzett góljával megérdemelten kerültek előnybe, de továbbjutásukat csak a hajrában sikerült bebiztosítaniuk, mert Ciro Immobilével az élen addig több nagy gólhelyzetet kihagytak.


Az Atlético Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőjébe, miután a csütörtöki visszavágón 5-1-re nyert a Lokomotiv Moszkva vendégeként. Diego Simeone nem a legerősebb összeállításban küldte pályára az Atléticót, amely a szünetben még 1-1-re állt, ám Antoine Griezmann becserélését követően kiütötte az orosz házigazdákat. A francia támadó büntetőt harcolt ki, majd a 85. percben parádés emeléssel állította be a végeredményt.


Az Atléticóhoz hasonlóan az Arsenal is kettős győzelemmel jutott tovább, az angolok a Milant búcsúztatták a nyolcaddöntőben - köszönhetően többek között egy egészen botrányos bírói döntésnek és az abból fakadó tizenegyesnek. Salzburgban nem született gól, amivel meglepetésre az osztrák csapat jutott a negyeddöntőbe a Dortmund ellenében. A CSZKA Moszkvának viszont idegenben sikerült a fordítás, az oroszok Lyonban győztek 3-2-re a hazai vereség után, míg a Sporting hosszabbítás után jutott tovább.


A Marseille bilbaói meccsén sajnos nem csak a fociról szólt az este, hiszen a francia szurkolók rátámadtak a stadion biztonsági személyzetére, amelyből ketten megsérültek. A spanyol rendőrség bejelentése szerint három francia szurkolót előállítottak.


A negyeddöntő sorsolását pénteken 14 órától rendezik Nyonban, ahol 13 órától a Bajnokok Ligája párosításait is kisorsolják. 

 

Lokomotiv Moszkva (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–5 
gólok: 
Rybus 20., ill. Á. Correa 16., Saúl 47., F. Torres 65., 70., Griezmann 85.
Továbbjutottaz Atlético Madrid, kettős győzelemmel, 8–1-es összesítéssel. 

Dinamo Kijev (ukrán)–Lazio (olasz) 0–2 
gólok: Lucas Leiva 23., De Vrij 83.
Továbbjutott: a Lazio, 4–2-es összesítéssel

Zenit (orosz)–RB Leipzig (német) 1–1 
gólok: Driussi 45+1., ill. Augustin 22.
Továbbjutott: az RB Leipzig, 3–2-es összesítéssel

Athletic Bilbao (spanyol)–Olympique Marseille (francia) 1–2 
gólok: I. Williams 74., ill. Payet 38. – 11-esből, Ocampos 52.
Továbbjutott: a Marseille, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

Viktoria Plzen (cseh)–Sporting CP (portugál) 2–1 
gólok: Bakos 6., 65., ill. Battaglia 105+2. – hosszabbítás után 
Továbbjutott: a Sporting CP, 3–2-es összesítéssel

Olympique Lyon (francia)–CSZKA Moszkva (orosz) 2–3 
gólok: Cornet 58., Díaz 71., ill. Golovin 39., Musa 60., Wernbloom 65.
Továbbjutott: CSZKA Moszkva, 3–3-mal, idegenben szerzett több góllal

Salzburg (osztrák)–Borussia Dortmund (német) 0–0
Továbbjutott: Salzburg, 2–1-es összesítéssel

Arsenal (angol)–AC Milan (olasz) 3–1 
gólok: Welbeck 39. – 11-esből, 86., G. Xhaka 71., ill. Calhanoglu 36.
Továbbjutott: az Arsenal, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: