2013-07-20 15:08:53• hírek • refszatmar.eu

A fiatalok hitét erősítették a nagykárolyi egyházmegye táborában

Hetven fiatal táborozott ezen a héten a Hadadi Degenfeld Kastélyban és udvarán a Nagykárolyi Református Egyházmegye szervezésében Szilágyszér, Égerhát, Hadad, Magyargéres, Iriny, Dobra, Szatmárnémeti, Tasnád, Doba, Érszakácsi, Szárazberek, Bogdánd, Magyarcsaholy, Érendréd, Nagykároly és Hadadnádasd gyülekezeteiből érkezve.

Nagy Róbert egyházmegyei ifjúsági előadó elmondta, hogy a tábor alapigéje az volt, amit János apostol közönséges első levele 5. részének 4. versében ír: "Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk." A hit eme győzelmére irányítják a fiatalok tekintetét a szervező lelkipásztorok és teológiai hallgatók.

A nyitó istentiszteletet Nagy Sándor esperes tartotta. Minden nap a testi táplálkozás után a lélek elcsendesedésével kezdődött Kádár Bertold segédlelkész, valamint Tóth Orsolya, Kürti Beáta, Szoboszlai Miklós és Erdei Márk teológusok szolgálatával. Ezután kiscsoportos megbeszélésekben mélyíthették el mindazt, amit az áhítatokon hallgattak választ keresve a következő kérdésekre: mi a különbség hívő és hitetlen között, mit cselekedjen a keresztyén fiatal, melyek a lelki és lelketlen emberi kapcsolatok, elkerülhetetlen-e a csalódás és kikre nem volt méltó a világ.

A lelkipásztorok előadásukban még közelebb hozták a tábor témáit. Geréb Miklós irinyi lelkész arról beszélt, hogy milyen az ember sorsa Istennel és milyen nélküle. Tolnay István Nagykároly-kertvárosi lelkész interaktív előadásában feltette a kérdés a fiataloknak, hogy mit akarnak tenni az életükkel. Kurta T. Beáta házigazda hadadi lelkésznő a barátság pszichológiájáról szólt. Végül pedig Gál Sándor gencsi lelkipásztor a csalódásokról beszélt a fiatalokkal, mert őket is igencsak gyakran érinti ez a probléma.

A szabadidős programok után az esti istentiszteleteket Kurta T. Szabolcs dobrai, Tatár János hadadnádasdi, Bogdán János bogdándi és Tarsoly Gyula szilágyszéri tiszteletesek tartották. Több csoportos ügyességi vetélkedő, szabadtéri játék, ún. IQ-bajnokság, táncverseny, ki mit tud és karaoke est tarkította a fiatalok programját. Ezen alkalmakon barátságok születtek és erősödtek, és ami a legfontosabb, megszilárdul az Istenbe vetett hitük is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: