2013-10-14 13:16:37• hírek • Szatmar.ro

A fiatalok hidat képeznek az elválasztott térségek között

Nagykárolyban zárult a Szatmár megyében „Ifjúsági találkozó itthon és otthon" címmű konferencia. Az egyre élénkülő határon átívelő civil és ifjúsági együttműködés kiváló példája ez a konferencia, amelynek menedzsere a cégénydányádi Szatmári „Szőke Szamos" Egyesület, valamint a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács (SZÁMIT), társ szervezői pedig a magyarországi Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). A magyarországi és erdélyi fiatalok vasárnap reggel szentmisén vettek részt a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban, majd megtekintették a nagykárolyi Károlyi kastélyt.

A rendezvény kettős céllal jött létre. Egyrészt ezen keresztül is szeretné mindkét ifjúsági szervezet felhívni a figyelmet a keresztény értékrend fontosságára, másrészt viszont ez is egy lehetőség arra, hogy a határok által elszakított kapcsolatok létrejöjjenek, vagy a már meglévők megerősödjenek. Mind a magyarországi, mind az erdélyi fiataloknak szükségük van arra, hogy megismerjék egymás kultúráját, habitusát, értékeit, hogy a közös együttműködések gördülékenyen folyhassanak.

„Szatmár megyéről úgy gondolom, hogy még mindig igen kevés szó esik, ezen belül pedig a fiatalok azok, akik egyelőre - eredményeik ellenére - még mindig kisebb szerepet kapnak a köztudatban, mint amennyit megérdemelnének közösségszervező és -építő munkájukért" - mutatott rá a tényre Őri-Pákay Franciska, a SZÁMIT elnöke, aki egyben a rendezvény helyi főszervezője volt. Kiemelte azt, hogy bár a hétvégi konferencia tartalmazott néhány igazán fontos szakmai előadást, a legfontosabb mégis az, hogy helyet kaptak benne a fiatalok, s az őket igazán foglalkoztató témák.

„A MIÉRT az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének tagjaiként kiemelkedő fontossággal kezeli a fiatalok munkanélküliségének kérdését. Örömmel vettük, hogy az ez ellen induló harcról szóló tervezetet éppen nálunk kezdték meg a parlamenterek aláírni. Ez egy fontos folyamat kezdete, s ha sikerül előrébb vinni ezt az ügyet, akkor ezerszeresen is büszkék leszünk arra, hogy éppen nálunk írták alá az ennek alapjául szolgáló dokumentumokat" - hangsúlyozta a SZÁMIT elnöke. Egyben arra is kérte az idősebb korosztályt, hogy forduljanak fokozott nyitottsággal a fiatalok kérdései és kérései felé, bízzanak a képességeikben, adjanak nekik lehetőséget a bizonyításra, mert ha ezen a szinten tévednek, akkor az nemcsak javítható, de kiváló lehetőség a tanulásra, s az élethez elengedhetetlen jártasságok megszerzésére.

Az együttműködés szorosságát jelzi, hogy hamarosan létrejön egy olyan egyesület, amelyben mind erdélyi, mind magyarországi tagok lesznek. Az gyesület célja, hogy felkarolja a szatmári fiatalok kulturális, ifjúsági kezdeményezéseit és képes legyen a határ két oldalán élők számára egy közös platformot biztosítani. A határok légiessé válásával a XX.- XXI. század fordulóján felnevelkedő fiatalok előtt leomlottak a határok, s az új nemzedék képes kell, hogy legyen félelem nélkül kapcsolatot építeni a határ túloldalán élő magyar fiatalokkal. Az egykor erőszakkal szétválasztott szatmári térség jövője, és generációnk sikeressége nagyban függ attól, hogy mennyire tudunk építeni korunk lehetőségeire és a szatmári térségen belüli emberi - kulturális kapcsolatokra, összefogásra.

A konferencia támogatói: Nemzeti Együttműködési Alap, Polgári Magyarországért Alapítvány, Barankovics Alapítvány, Tribunus Jogsegélyszolgálat Közhasznú Egyesület, Inter Tram Kft Mátészalka, Communitas Alapítvány.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: