2017-03-03 07:46:50• hírek • MTI

A fiatalabb korosztályt is bevonnák

Békés és alkotmányos keretek között szervezik meg idén is a székely szabadság napját Marosvásárhelyen, és a fiatalabb korosztályt is be akarják vonni a Székelyföld autonómiájáért folytatott közdelembe - mutattak rá a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletükön.

A marosvásárhelyi megmozdulás kék és arany színekből megrajzolt plakátján egy székely zászlót tartó iskoláskorú gyermek arca látható: a rendezvény idei arculata is azt jelzi, hogy az SZNT mindenképpen nyitni akar a fiatalok felé - hangsúlyozta Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. A székelyföldi autonómiatörekvések megjelenítését célzó hagyományos március 10-i megmozdulás szervezői elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom - törvényes kötelezettségének eleget téve - biztosítsa az idei rendezvényt.

Emlékeztettek: a csendőrség a korábbi években is megtette ezt, tavaly viszont - bár nem volt rendbontás - megbírságolta a megmozdulás mintegy száz szervezőjét és résztvevőjét "nem engedélyezett rendezvény szervezése, az ezen való részvétel és csendháborítás" miatt.

A bíróság első fokon az eddig tárgyalt csaknem hetven ügy mindegyikében jogtalannak találta és érvénytelenítette a bírságot. Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a csütörtöki sajtóértekezleten megjegyezte: magáért beszél a tény, hogy bár az utóbbi hetek országos kormányellenes megmozdulásai során Marosvásárhelyen is voltak bejelentetlen - spontán útlezárással járó - tüntetések, ezek miatt a csendőrség egyetlen büntetést sem szabott ki.

Gazda Zoltán elmondta: idén is három része lesz a székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvényének: a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a résztvevők a Maros megyei prefektusi hivatal elé vonulnak, ahol a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványt adnak át a kormány helyi képviselőjének. A megemlékezés és tüntetés után a marosvásárhelyi Kultúrpalotában kerül sor arra az ünnepségre, amelyen átveszik az SZNT Gábor Áron-díját annak az európai parlamenti képviselettel rendelkező Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a képviselői, amely kiállt a tavaly megbírságolt szervezők mellett, és magyarázatot kért az eljárásra a román belügyminisztériumtól.

A székely szabadság napján - a marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett - csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás - közölték az SZNT vezetői.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: