2016-02-11 18:51:17• hírek • Szatmar.ro

A férfiak hétvégéje

Nagyböjti, lelki megerősítő hétvégére hívja a férfiakat a "Szent József a munkás" Katolikus Férfiak Szövetsége.

"Értékes vagy" címmel tartja idei megerősítő hétvégéjét a "Szent József a munkás" Katolikus Férfiak Szövetsége. Az évente, hasonló időszakban megrendezésre kerülő rendezvényre főelőadónak ezúttal Varga Péter Pius budapesti pszichodráma vezetőt, bibliodráma kiképzőt hívták meg.

Március 4-e és 5-e között a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánián az előadások mellett beszélgetésekre, különböző módszerekkel történő témafeldolgozásokra is sor kerül. Ismerkednek majd Szatmárnémeti értékeivel, lesz közös szentmise - előtte gyónási lehetőséggel -, szentségimádásban is találkoznak az Úrral, de lesznek olyan kötetlen idők is, amikor egyszerűen az együttlét örömét élik meg - így például a közös étkezésekkor. A résztvevőktől kérik, hogy mindenki vigyen magával egy-két olyan fotót vagy tárgyat a családi gyűjteményből, amit személyes értékként be tud majd mutatni a közösségnek.

A lelki megerősítő hétvégére érkeznek vendég-résztvevők a budapesti, debreceni, mátészalkai, szombathelyi "férfisátrakból", a Szatmári Egyházmegye számos pontjáról, de szeretettel várnak minden férfit, férjet, apát. A távolabbi vidékekről érkezőket a helybéli férfiak szállásolják el. A részvételi szándékot február 26-ig a 0748 415 382-es, vagy a 0722 354 067-es telefonszámon lehet jelezni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: