2015-08-19 09:12:52• hírek • Szatmár.ro

A felhők is meghátráltak a Muzsikás muzsikáját hallva

Különleges népzenei csemege várta a borús idő ellenére nagy számban összegyűlt nézőket - hallgatókat kedden este a Tűzoltótorony tövében, hiszen először koncertezett Szatmárnémetiben a világszerte ismert és elismert, Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a Muzsikás.

A koncertindító, kalotaszegi dallamokat követően közönség-köszöntőként Éri Péter angol nyelvű barátja summás véleményét fogalmazta meg, mely szerint a Mennyország hivatalos nyelve a magyar és megtanulásához az örökkévalóság sem elég - de talán nem is szükséges, hiszen az egész világon ismernek és megismernek bennünket csodálatos népzenénken keresztül. A csodálatos népzenéhez természetesen különleges hangszerek is tartoznak, mint például az egyszerűen csak hosszúfurulyának nevezett somogyi pásztorfurulya, amely éppen olyan hosszú kell legyen, mint a megszólaltató furulyás karja.

A népzene tiszta forrásából merítő és a csárdások szinte végtelen tárházát felvillantó - a szatmári csárdástól a verbunkóson át a lassú csárdásig - mellett felcsendült egy ugyanolyan forrástisztán csengő hang, a moldvai csángó asszony, Petrás Mária éneke is.

„Csütörtökön Szent István ünnepe köszönt ránk - én református vagyok s a mi vallásunkban nincsenek szentek, de nagyra becsülöm a katolikus egyházat, amely oly alapossággal járja körbe és dönti el, kit is avasson szentté. Kaján gondolatként jut eszembe: ma vajon lenne olyan politikus, akit nemzetét, országát és népét megtartó tetteinek és eszméinek köszönhetően szentté lehetne avatni? A mindenkori országhatáron túl élő csángók nem csak szentnek, de apostolnak is tartják István királyt és könyörögnek hozzá. S könyörgéseik szövegének szépségével talán csak a Mária-könyörgések szövegei szebbek és megrendítőbbek" - fogalmazott a Szűz Mária- és Szent István-könyörgések felvezetőjében Éri Péter, majd felcsendült Petrás Mária csodálatos éneke - és az volt az a pillanat, amikor a felhők is fejet hajtottak a kirstálytiszta hang előtt és jobbnak látták teljesen félrevonulni. A közönség pedig nem csak egy különösen kellemes este,  de egy felejthetetlen koncert emlékével búcsúztak a Muzsikásoktól és Petrás Máriától.

Kiemelt támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Bethlen Gábor Alap, Földművelődésügyi Minisztérium, Nemzeti Együttműködési Alap, Communitas Alapítvány

Aranyfokozatú támogatók: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub, Igazi Csíki sör, Barta Ati, CBA Nord Vest

Ezüstfokozatú támogatók: Rosendahl, Farmacenter, Arnisol, Nord Star, Ecomatrix, Transpink, Pizzerie & Motel Al Capone, Ratioterm, Aquastar, Salvator, Ferys Invest, Edmeea Trans, Mark Manufaktur, Hanna Konyhatehnika, Meteor, Diego, Mindig Friss, Quick 24, Hutton, Beta Security, Florisal, Promocraft, Hotel Dana, Business Transaction, Gerbog

Támogatók: Qualiform Romania, Karmob, Secondtex, Technosam, Bodnar, Contitech Fluid Automotive Romania, Czier Tibor, Neptun Company, Mecaf, Nagy Textile, Poszet, Radical, Samfero, SVD Bau, Termo, Ave Impex, Siha Romania, Emil Gill Style, West Medica, Zolihusi, Alconor, Gati Const, Ambo Software, Apollonia, Bocons, Capco, Exotic K, Infocenter, Kiramik, Sat-an, CBS, Fastus, Erdholz, Erlux, Eskimo, Tisza-Fish.

Fő médiatámogatók: Szatmári Friss Újság, City Rádió, Szatmár.ro

Kiemelt médiatámogató: Transindex

Médiatámogatók: Informația Zilei, ITV, Portalsm.ro, M1, Duna TV, ETV, Kölcsey TV, Krónika, Bihari Napló, Erdély Online, Kelet Magyarország, Nyiregyházi Napló, Maszol.ro, Kolozsvári Rádió Románia, Retro Rádió, Som Rádió, Nagybánya.ro, TV 1, Erdélyi Riport, Erdély FM

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: