2009-10-17 14:28:01• hírek • Ferenczi Noémi

A felére csökkent

Tavaly szeptemberhez képest kevesebb mint feleannyi diák vásárolt kedvezményes diákbérletet, azonban a nyári hónapokhoz képest a Transurban beszállítókkal szembeni adóssága is jelentősen csökkent.

Úgy tűnik a Transurban kezd végre kimozdulni a pénzügyi mélypontról. Simon József igazgató elmondása szerint, a nyári hónapokhoz képest a felére csökkent a vállalat adóssága a beszállítókkal szemben, az állam irányába pedig egyetlen lejjel sem tartoznak. „Körülbelül egy évbe telt ameddig az utasmozgás pontos követésével optimizáltuk a járatok számát, az útvonalak hosszúságát. Összesen 15-18 százalékkal kevesebb kilométert tesznek meg a buszok, mint egy évvel ezelőtt. Az alkalmazottak száma pedig 10 százalékkal csökkent. A spórolás érdekében vannak olyan járatok melyek reggel, amikor sok az utas nagy busszal közlekednek, aztán pedig átváltanak kisebb, alacsonyabb fogyasztású járműre"- magyarázta Simon.

Szeptember elsejétől a vállalat öt százalékkal emelte az alkalmazottak fizetését, azonban az ebédjegyekre továbbra sincs fedezet.

Szomorú tény viszont, hogy a tavalyi év szeptemberéhez képest kevesebb mint felére csökkent az eladott diákbérletek száma. Akkor 3250-et adtak el, míg idén szeptember csak 1450 darabot. Április 1-től lépett érvénybe az a tanácsi határozat, mely szerint a diákok 83,5%-os támogatás helyett 50%-os kedvezményt kapnak Transurban bérlet vásárlásakor. Egy diákbérlet 27 lejbe kerül.

A Real hipermarketet és a város különböző pontjait összekötő három járat továbbra is nyereséges. Idén szeptemberben 60 ezer lejjel kevesebb jövedelme származott az eladott jegyekből a Transurbannak, mint tavaly szeptemberben. „Kiszámoltuk, hogy összesen 1100 utassal volt kevesebb az idei év szeptemberében, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A vállalat bevételein nagyon jól mérhetők a gazdasági válság hatásai. Sok vállalkozás csődbe ment, így az utas is jóval kevesebb"- tette hozzá az igazgató.


Több mint ezerre csökkent az utasok száma tavaly szeptemberhez képest
Több mint ezerre csökkent az utasok száma tavaly szeptemberhez képest


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: