2012-04-21 16:47:08• hírek • Nagykároly.ro

A fejlődés négy esztendeje

Amint már hírül adtuk, csütörtök kora este tartotta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi szervezete a sorrendállító közgyűlését. Az alkalmon igen sokan, körülbelül háromszázan vettek részt.

Kovács Jenő, a helyi szervezet elnöke, egyben a város polgármestere üdvözlő beszédében kifejtette, hogy talán a '90-es évek legelején voltak ennyien egy politikai szervezet rangsoroló gyűlésén, akkor, amikor még tartott a rendszerváltoztatási eufória. Ehhez képest ma már majd' mindenki utálja a politikát, s ezt figyelembe véve igen figyelemreméltó a magas részvételi arány - fejtette ki a nyugat-szatmári város elöljárója. A jegyzőkönyvíró és a számlálóbizottsági testület megválasztása után az elmúlt négy évről szóló beszámolót ejtette meg a Szövetség színeiben a város ügyeinek vezetésére mandátumot elnyert Kovács Jenő. Amint kifejtette, nyilván lehetett volna akár jobban is vezetni Nagykárolyt - jegyezte meg ennek kapcsán.

Ellenben ezt a mandátumot a gazdasági válság jellemezte, ennek ellenére mint a fejlődés éveit értékelheti ezt az időszakot. A Szövetség tekintetében például sikerült felújítani az RMDSZ helyi székházát, amelyben minden hétköznap tartanak ügyelet, az érdeklődőknek különböző témákban segédkeznek, így a többi között a magyar állampolgárság igénylésével kapcsolatban. Továbbra is megjelenik a Nagykároly és Vidéke című hetilap, valamint évente megszervezték a március 15-ei ünnepséget, és a csőszbálok sem maradtak el. A helyi tanáccsal jó a kapcsolata, kivéve a Nemzeti Liberális Párt frakciójával, különösen annak vezetőjével, Ilie Ciutăval. Jónak minősítette a Német Demokrata Fórummal való együttműködést, a fórum delegálta alpolgármesterrel, Kaizer Lajossal jó volt a munkamegosztás - hangoztatta. Ennek köszönhetően volt az RMDSZ-nek a tizenkilenc fős testületben tíz tagja.

Amint rámutatott, a Szövetség tudta képviselni a kisebbségek érdekeit. A városvezetés struktúrájában is történtek átalakulások: ezeknek is köszönhetően 17 millió eurónyi támogatásra sikerült szert tenni. Külön kiemelte a városmenedzser, azaz Bekő Tamás munkáját ennek kapcsán. A megvalósítások felsorolása rendjén szólt a szennyvíztelep feloszlatásáról, a Teremi és a Petri út menti utcákban megvalósított 10 kilométernyi szennyvízcsatornázásról, amelyet egyébként az utak lekövezése követett. Az iskolafejlesztés rendjén az 1-es, 2-es és 3-az számú általános iskolák teljes vagy részleges felújításán túl az elméleti gimnázium európai szintűvé válását nevezte meg. Természetesen az egyik legfontosabb megvalósításról, az utak újraaszfaltozásáról is szót ejtett: 39 fontos útra kerül új bitumenréteg, és ezt idén illetve jövőre folytatódik, méghozzá 29 út újraaszfaltozásával, valamint 50 négyzetméternyi járdafelület kiépítésével. Egy másik rendkívül fontos beruházásról, a kastélyfelújításról is szó esett. A hajdani főúri rezidencia, a város jelképes épületének teljes felújításán túl mellszobrot is avattak a tavalyi év végén Károlyi Sándor gróf tiszteletére. A városfejlesztési tervek sem maradhattak ki a felsorolásból - a 6 terv 6,5 millió eurós beruházást jelent. Az irdatlan összeg révén megújul a korzó, a tömbháznegyedek lakhatóbbá válnak, újra lesz színháza Nagykárolynak, szociális központot alakítanak ki az egykori katonai laktanya épületéből.

Felújítják továbbá a hajdani Aranyszarvas fogadót, ahova még idén beköltözhet a városháza. Az elmúlt négy évet a földutak járhatóbbá tétele, az erdősítés is jellemezte - 20 kilométernyi út lekövezésének közbeszerzési eljárása zajlik. Ugyan összességében nem a városvezetőség „érdeme" a Nagykárolyt elkerülő körgyűrű kialakítása, ellenben ezt is meg kell említeni, hiszen 14 kilométernyi útról van szó, amely megépülése után (amúgy hamarabb kész lesz, mint a megyeközpontban) kisebb lesz a forgalom a várost ketté szellő főúton. A lakásépítésről is beszélt Kovács Jenő. Második polgármestersége idején 10,5 hektár földet vett az önkormányzat, s ezek fiatalok számára történő felparcellázása a cél. Egy, szintén a Teremi út mentén lévő, 5,5 hektáros területen 90 szociális lakás építése történik, kissé odébb pedig 45 úgynevezett ANL-lakást építenek. Az egészségügyet érintő megvalósítások közül értelemszerűen a legnagyobb az, hogy a városi kórház átkerült a helyhatóság ügyintézése alá, azaz az ottani vezetőség kinevezésébe van beleszólása az önkormányzatnak, azaz tulajdonképpen a lakosságnak. Az átszervezés révén sajnos több pénz nem került a kórházhoz - vallotta be az elöljáró. Megemlíthette viszont azt a tényt, hogy sikerült a járóbeteg-rendelőintézet felújításához szükséges támogatásra szert tenni.

Az általa vezetett helyhatóság egyébként az orvosok idevonzása érdekében például 5 éves lakhatási költséget biztosít számukra. A tanügy kapcsán elmondta, hogy bár törvényi joga a kisebbségnek, egyelőre még nincs mindegyik olyan helyi iskolának legalább magyar aligazgatója, amelyikben folyik tanítás a magyar nyelven is, de erről az ügyről sem feledkezik meg. Egy másik célkitűzése az, hogy némileg változtasson a gimnáziumokbeli oktatási rendszeren: nevezetesen az elméleti tudás mellett célszerű lenne minél több diák „kezébe szakmát is adni". A kulturális központ tevékenységével elégedett lehet - tudatta, szólt arról is, hogy a lehetőségekhez mérten támogatja az önkormányzat például a Viktória labdarúgó-egyesületet. Szintén az anyagi tehetség mértékéhez képest igyekezett a városvezetőség támogatni a történelmi egyházak helyi közösségeit.

Az utóbbi négy esztendőt jelképezhetné például az idei költségvetés. A büdzsé kapcsán Kovács Jenő kidomborította: a 48 százaléka a befektetésekké. Ráadásul ez az arány akár még növekedhet is az év végére. Amint hangsúlyozta, soha ilyen nem volt a város életében. Persze a „lendülethez" kellett a kölcsön - szokták volt politikai ellenfelei mondani. A nyilvánvaló populista agitáció a tények révén pukkasztotta ki a városvezető: jelesül 2,7 millió eurónyi hitele van a városnak. Ennek a törlesztő része havi 190 ezer eurónyi. A közterület-fenntartó vállalat, az önkormányzat egészének átszervezésével, valamint a kölcsönből vásárolt munkagépeknek köszönhetően ennél jóval többet spórol a város: eleddig ugyanis körülbelül 1 millió euróba került a közterület-fenntartás, míg jelenleg egynegyed annyiból meg lehet oldani, azaz a részleten kívül is fél millió eurónyi jut a befektetésekre. Magyarán ésszerűtlenség, s végső soron ostobaság lett volna nem hitelhez folyamodni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: