2016-03-21 16:22:19• hírek • Szatmár.ro

A fáklyák fényénél

Közös keresztúti ájtatosságot tartott a szatmári római katolikus ifjúság vasárnap este, a Kálvária templom udvarán.

Virágvasárnap véget értek a nagyböjti ifjúsági imaórák. Miután öt vasárnapon keresztül a város római katolikus fiataljai egymás templomaiba látogattak el, együtt elmélkedtek az Atya irgalmasságának arcáról - vagyis Jézus Krisztusról -, a Nagyhetet megelőző vasárnapon, a Székesegyház plébánia szervezésében közös keresztúti ájtatosságot tartottak a Kálvária templom udvarán.

Este nyolckor fáklyákkal indultak el a templom kapujától, és vitték a keresztet stációról stációra. Mindenhol Krisztus szenvedéséről olvastak rövid elmélkedéseket, imák hangzottak el, a stációk között pedig énekeltek. A tizennegyedik állomás után a keresztet felemelték, arra tekintve kérte Ft. Barta Barnabás ifjúsági és ministránslelkész Jézus Krisztust, segítse a fiatalokat a szótlanság erejének megtapasztalására és engedje, hogy az igazság és a szeretet nevében felemelt szavukkal mindig Istent szolgálják a másik emberben.

A keresztúti ájtatosság végén a búcsú elnyeréséért szükséges imákat mondták el, majd három énekkel búcsúztak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: