2012-11-09 17:29:34• hírek • Póti Orsolya

A dunai svábok kultúrájába nyerhetünk betekintést

A svábság történetét bemutató kiállítás nyílt november 9-én, pénteken a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegén, a Vécsey-házban. A megyei múzeum többek között ezzel a rendezvénnyel emlékezik a svábok betelepítésének 300. évfordulójáról.

A Szatmár Megyei Múzeum 2012 májusában konferenciával, most pedig történelmi kiállítással ünnepli a svábok Szatmár területére való betelepítésének 300. évfordulóját. Eme rendezvények betekintést engednek az említett népcsoport kultúrájába és életfelfogásába.

„A dunai svábok. A XVIII. századi betelepítés" című kiállítás péntek délután 17 órától nyílt meg az érdeklődők előtt a Vécsey-ház emeleti termeiben. A rendezvény keretében bemutatásra került a „A dunai svábok 300 éve Szatmár területén" című kötet is, amely a májusi konferencián bemutatott dolgozatokat tartalmazza.

A tárlat anyaga bemutatja, hogy a dunai svábok milyen szokásokat és hagyományokat hoztak magukkal, és melyek azok, amelyeket itt, Szatmár megyében honosítottak meg. A rendezvény közben arra a kérdésre is választ ad, hogy mi volt az oka annak, hogy a dunai svábok 300 évvel ezelőtt tömegesen hagyták el otthonaikat.

A kiállításon részt vettek az ulmi Dunai Svábok Központi Múzeuma képviselői mellett, a temesvári Banat múzeum, az Aradi Múzeum Komplexum, a resitai Banat Montana Múzeum, az újvidéki Voievodinei Múzeum, valamint a Pécsi „Janus Pannonius" Múzeum vezetői és nem utolsó sorban a Szatmár Megyei Múzeum képviselői.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: