2011-02-10 11:50:26• hírek • Szatmár.ro

Jól szerepeltek a Kölcseysek

Idén is kitűnően szerepeltek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai az informatika verseny regionális döntőjében.

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal együttműködve minden évben megszervezi a Nemes Tihamér nevet viselő számítástechnikai versenyt.
 A tanulók három korcsoportban versenyezhetnek: az I. kategóriában az általános iskolások, a II. kategóriában a IX-X osztályosok, a III. kategóriában a XI-XII osztályos tanulók mérik össze tudásukat.


A verseny három fordulós - a legutóbb Marosvásárhelyen rendezték meg az erdélyi diákok döntőjét. Itt a magyarországi szervezőktől kapott tesztprogramok futtatása alapján dőlt el, hogy kik azok a tanulók, akik a tavasszal Budapesten képviselhetik a régiónk magyar diákságát a döntőn.

A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai ezúttal is remekül szerepeltek a regionális szakaszon: a IX-X. osztályosok kategóriájában Doloczki Lilla (X.B) első helyen végzett, míg Doloczki Dalma (IX.A) ugyanebben a csoportban negyedik lett és dicséretben részesült. A VII-VIII.-osztályosok között Dobai Bernadett (VIII. o.) lett az első. Ők képviselik tavasszal a főgimnáziumot Budapesten, a verseny döntőjében. A tanulókat Bálint Zsuzsa és Demeter Csaba informatika szakos pedagógusok készítették fel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: