2018-09-20 10:51:15• hírek • Nagy Tímea

A dobogós hely receptje a céltudat és a szorgalom

Múlt héten ért haza egy németországi kirándulásról Kegyes Dávid, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója. A kiruccanás korántsem volt pihentető, hiszen a világ egyik legnehezebb német nyelvi versenyén vett részt. Hab a tortán, hogy a kölcseys tanuló vállait nem kisebb feladat nyomta, mint Románia eredményes képviselete a nemzetközi megmérettetésen.

Dávid első lett a megyei német nyelvi olimpián, az országos fordulóban csoportos projektmunkával második helyezést értek el, egyéniben dicséretet kapott. Ezzel párhuzamosan folyt a Lesefüchse International versenye, amelynek több fordulója is volt. Az első az iskolai fázis, ahonnan elsőként a regionális szakaszra továbbjutott, ahol ugyancsak első helyezést ért el. Nyílt út vezetett a Berlini döntőig, ami egy egy hetes kiruccanás keretében szeptember 9-15. között zajlott. Az országos rostán már itt estek át a tanulók és az elődöntőben mindössze 10 ember mérettetett meg. Az első hat jutott a fináléba, ahol Magyarország, Románia, Oroszország, Litvánia, Észtország és Mongólia küldötte versengtek a zsűri színe előtt. Mivel a zsűri döntésképtelen helyzetbe jutott, a közönségre bízták a szavazást. Kegyes Dávid 1 ponttal maradt le az első helyről az orosz versenyző mögött. Az eredményével ő is és a Kölcsey Főgimnázium, valamint a felkészítő tanárai, Fehér Imola és Császár Adalbert, is nagyon elégedett.


A végzős azt is elárulta, hogy a tantárgyi versenyeken nem feltétlen a mérkőzés élménye miatt vesz részt, hanem azért, mert a részvétellel rengeteg kiegészítő információhoz, tudáshoz juthat hozzá. A tantárgyakat célirányosan választja. Három éves korában eldöntötte, hogy orvos szeretne lenni, és nem máshol, mint Ausztriában. Ennek a döntésnek is megvan a története. Dávid úgy véli, hogy a saját maga- és a hazája jövőjéért úgy tehet a legtöbbet, ha a nyugati országban végzi a felsőfokú tanulmányait, ott marad pár évet, majd a megszerzett tudást és tapasztalatot hazahozza. Ehhez pedig a német nyelv alapos ismerete szükséges, a világversenyre való felkészülés pedig tökéletes lehetőséget adott erre.


Az Lesefüchse International német nyelvi verseny nem egy hagyományos értelemben vett tanulmányi próbatétel. Tanulók a világ összes tájáról jelentkezhetnek. Ebben az évben összesen 2 kontinens 10 országából több, mint 1200 versenyezni vágyó adta le a regisztrációját. A lokális, a regionális és az országos versenyt követően csak 6 diák jut a döntőbe. Még egyszer említendő, hogy több, mint 1200-ból csak a legjobb hat!


Itt nem a legjobban beszélő vagy író nebulót keresik. A “nem hagyományos értelem” abban rejlik, hogy nem az írásbeli nyelvtani helyességre vagy a hallás utáni szövegértés válaszaira, hanem a résztvevők vitakészségére kíváncsi a zsűri. A makulátlan nyelvtudás a Lesefüchse International versenyén már alapkövetelménynek számít.


A viták alkalmával manapság aktuális, a Z generációt aktívan foglalkoztató témákról esik szó. Az idei támák közt a mobbing, a technikai újítások és a drónok, a migrációs válság, a zaklatás különböző válfajai, társas kapcsolatok szerepeltek. A felkészüléshez a szervezők előre meghatározzák a kötelező irodalmat, összesen 4 könyv áttanulmányozását javasolják. A fináléhoz ugyanakkor, ennyi biztosan nem elegendő. A lexikális ismereteken túl, sokat nyom a latba a fiatalok jártassága a kapcsolódó témakörökben, az érdeklődési köreik, a szabadidős tevékenységeik, a klasszikus és a modern kultúrához fűzött viszonyuk is. Ezek a tényezők számtalan olyan plusz információval és tapasztalattal vértezik fel a versenyzőket, melyek nélkül már az első körben elvéreznének.


A Szatmár.ro híroldalnak adott interjún a Kölcsey Ferenc főgimnázium igazgatónője és a felkészítő német tanárok egyike is részt vett. Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatónője és Császár Adalbert német szakos tanár is dicsérő szavakkal illette Kegyes Dávid eredményeit és célratörő tanulmányi hozzáállását is.


“Abban, hogy Dávid  ide jutott az is közrejátszik, hogy kivételesen sokoldalú diák. Kevésszer van olyan diákhoz szerencsénk, nekünk tanároknak, akik jártasak a kémiában, a biológiában, érdekli a fizika, a nyelvek, az irodalom. Olyan alaptudással rendelkezik már nagyon sok tantárgyból, sőt az alaptudásnál sokkal magasabb szintű tudással. Amit még hozzáfűznék, hogy a tanuláson kívül Dávid rengeteget önkénteskedik. Az életben a gyakorlati dolgokkal való találkozás, én azt gondolom, nagyon sokat segítette őt. Az meg nyilvánvaló, hogy ezt meg tudja fogalmazni németül, az egy egészen másik része ennek a történetnek. Nem csak egy dologból tevődik össze a siker. Azért vagyunk különösen büszkék rá, mert mindaz, amit elmondunk a mai fiatalokról, ő az élő cáfolata: aki olvas, érdeklődik, akit érdekel a világ és foglalkozik a világ dolgaival. Hála Istennek, nem ő van egyedül, mert vannak többen.” - dicsérte a tanulót Pataki Enikő. Majd hozzátette, hogy “Pontosan erről van szó, hogy bizony a fiatalokban még mindig él ez a kíváncsiság, hála Istennek, és legyenek minél többen. El lehet jutni, nincsenek korlátai annak, hogy meddig lehet eljutni akár egy kisváros középiskolájából is, akkor, ha az ember úgy áll hozzá”


Császár Adalbert némettanár így méltatta Dávidot: “Igyekeztünk a felkészülés során a rendelkezésünkre álló időt optimálisan kihasználni. Más arra gondol például egy országos olimpia után, amin Dávid is részt vett még három diákunkkal együtt, hogy a hazafelé úton pihenni kell és kikapcsolódni. Dáviddal ehelyett 12-ig megtárgyaltuk a négy regényt a visszaúton, és a másik három diákunk is pozitívan állt hozzá. Nem siránkoztak, hogy hát most már nem ezt kellene csinálni. Ezt nem mindenkivel lehet elérni, és nem is lehet erőltetni.”


Kegyes Dávid az interjúhoz az utolsó szó jogán hozzátette, hogy kiemelt köszönettel tartozik az iskolának és a tanárainak azért, mert a rövid- és a hosszú távú terveiben is támogató közegre talált. Az egész tantestület támogatta a felkészülés során, és semmilyen plusz akadályt nem gördítettek elé, hogy a terveivel szélsebesen haladhasson a megálmodott célja felé.


Dávid, a szerkesztőség nevében is kitartást és hasonlóan szép eredményeket kívánunk! Valósítsd meg a terveid!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: