2012-04-01 17:37:01• hírek • Szatmár.ro

A dicsőséges bevonulásra emlékeztek

Virágvasárnappal megkezdődött a nagyhét, a templomokban arra az eseményre emlékeztek, amikor Jézus, szenvedéseinek napjai előtt diadalmenetben vonult be Jeruzsálembe, az összesereglett nép pedig pálmaágakkal kísérte Őt a templomba. Ezért szentelnek barkát ilyenkor, a szertartás alatt elhangzó énekelt passió pedig Jézus szenvedéstörténetét tárja elénk. Így történt ez április elsején a szatmárnémeti Székesegyházban is, ahol a nagy számban megjelent hívek előtt Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök mutatott be szentmisét.

A bevonulást követően a Püspökatya a bejárat mellett összegyűjtött barkaágakhoz vonult, ahol az ünnep üzenetéről beszélt híveinek: „Virágvasárnapon az egész Egyházzal együtt lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor fölment városába, Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr Jézus nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk."

A barkaágak megszentelése után a szentmise a megszokott menetében folytatódott, azzal a különbséggel, hogy Virágvasárnap nem hangzott el prédikáció. Helyette a Székesegyház nagyszerű kórusa adta elő a Passiót. A szentmise végén a Püspökatya felhívta hívei figyelmét, látogassák templomukat a húsvéti ünnepkör mindegyik szentmiséjén: „A húsvéti ünneplés nagycsütörtök estével kezdődik, és a húsvét vasárnapi ünnepi szentmisével ér véget. Ezt a három napot egyként ünnepli az Egyház és ez a húsvét, nem pedig csupán a nagyszombati, vagy vasárnapi nagymise. Ezért ha valaki részt akar venni a húsvéti ünnepeken, ajánlom, hogy mindegyiken vegyen részt."

A Nagyhét miserendje

Ft. Hársfalvi Ottó általános helynök, a Székesgyeház plébánosa a hirdetések között ismertette a nagyhét miserendjét is. Így elmondta, nagycsütörtökön délelőtt tíz órától olajszentelési szentmise lesz az egyházmegye papságának részvételével - megújítják a papszenteléskor tett ígéreteiket -, majd ugyanazon a napon, este hét órától emlékeznek meg arról, hogy Jézus nekünk adta önmagát az Eukarisztiában. A szentmise után majd szentségimádás kezdődik a bezárt tabernákulum előtt annak emlékére, hogy nagycsütörtök éjszakáján a getszemáni kertben Jézust még övéi is magára hagyták. Nagypénteken délután három órától keresztúti ájtatosságot tartanak, este hét órától pedig a nagypénteki gyászszertartás kezdődik.

Megtelt a templom hívekkel

Nagyszombaton reggel hét órakor teszik ki az Oltáriszentséget a Szent Sírhoz, a hívek ott egész nap látogathatják. A Vigília szertartás a Székesegyházban szombaton este fél kilenckor kezdődik, a szentmise után a feltámadási körmenetet pedig a régi főtéren tartják. Ételszentelésre nagyszombat éjszakáján, a feltámadási körmenet után, és Húsvét vasárnap reggel, a hétórási szentmise után kerül sor. Vasárnap még kilenc és tizenegy órától, valamint este hat órától lesz szentmise.

A virágvasárnapi szentmise végén Székesegyházból való kilépéskor a hívek vehettek a szentelt barkaágakból, hogy otthonaikba is hazavigyék az ünnep hangulatát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: