2015-03-13 18:19:47• hírek • Kocsis Zoltán

Tavaszi takarítás – közel háromszázezer négyzetméteren

Az utóbbi időben elhangzott számtalan kritikát követően, melyek szerint a szokásosnál is nagyobb a por Szatmárnémetiben, az önkormányzat lépésre szánta el magát. Tavaszi takarítás címszó alatt nagyszabású út-és járdamosást hirdetett.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a március 16. és március 29. közötti két hét alatt összesen 45.360 méternyi távon 279.320 négyzetméteres felületet mosnak majd fel. Ebből 110.440 négyzetméter útfelület és 168.580 négyzetméter járda.

A takarítási eljárás három lépésből áll majd. Előbb felkaparják az úttestre, járdára száradt sarat, majd felsöpörik a port, végezetül pedig felmossák az egész felületet. Az aprólékosnak ígért munkálatok miatt a helyi rendőrség munkatársai felszólításokat helyeznek majd el az autók szélvédőin, felszólítva azok tulajdonosait, hogy a megadott időben tegyék szabaddá az úttestet. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, akkor bírságra számíthatnak.

A takarítást mindig éjszaka, 23.00 és 07.00 órák között végzik majd.

Az első éjszaka, azaz március 16-án, hétfőn a Sugár (I.C. Bratianu, Traian) úton, a Horea, a Rákóczi (M. Viteazul), a Kazinczy (Stefan cel Mare) és az Állomás (Grivitei) utcákon valamint a Kálvin téren kezdik a felmosást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: