2010-11-30 12:47:49• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Vissza a munkába

Fizetés-kiegészítést kaphatnak majd azok a kisgyermekes román édesanyák, akik a kétéves gyermeknevelési szabadság lejárta előtt munkába állnak, legalábbis akkor, ha a román kormány elfogadja a munkaügyi minisztérium erre vonatkozó javaslatát.

Emil Boc kormánya most tárgyal a gyermeknevelési támogatás rendszerének átalakításáról. Az elképzelések szerint havi 500 lejes (a jelenlegi napi árfolyamon mintegy 116 eurós) fizetés-kiegészítést kaphatnak majd azok a kisgyermekes édesanyák, akik a kétéves gyermeknevelési szabadság lejárta előtt munkába állnak. Ioan Botis munkaügyi miniszter a sajtónak elmondta, hogy a javaslatról egyelőre nem folyt koalíciós egyeztetés, vagyis még nem beszéltek erről a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ).

Jelenleg 100 lejnyi (körülbelül 23 eurós) többletjuttatást kap az a szülő, aki két évnél korábban tér vissza a munka mezejére. Néhány nappal korábban Ioan Botis azt nyilatkozta, hogy a minisztérium 400 lejre (mintegy 93 euróra) kívánja növelni a fizetés-kiegészítés összegét. A közeljövőben fognak tárgyalni a kormánykoalíció pártjai arról elképzelésről is, hogy csökkentsék a gyermeknevelési szabadság időtartamát. Jelenleg az egyik szülő 24 hónapon át kapja a gyermeknevelési támogatást, de a szaktárca ezt az időtartamot 12, 14 vagy 18 hónapra rövidítené

Emil Boc miniszterelnök november 20-án jelentette be, hogy a kormány át kívánja gondolni a gyermeknevelési támogatás rendszerét, és csökkenteni fogja annak "bőkezűségét". Pető Csilla parlamenti képviselő a múlt héten tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nem szavazna meg egy olyan javaslatot, amely csökkentené a gyermeknevelési szabadság időtartamát.

Az erdélyi Krónika vezércikkében megállapítja: Emil Bocnak a rendszer "bőkezűségéről" szóló megnyilatkozása arról árulkodik, hogy a kormányt a közszférában végrehajtott bércsökkentéshez, elbocsátásokhoz és a nyugdíjak - végül kútba esett - lefaragásához hasonlóan ismét csak takarékossági szándék vezérli, vagyis azt fontolgatja, miként vonhatna el a kismamáknak nyújtott juttatásokból.

A cikk írója szerint ez a stratégia visszalépést jelent a romániai népesedéspolitikában, olyan mentalitásra vall, amely nem tartja szem előtt sem a népességfogyást jelző mutatókat, sem a jelenlegi társadalmi trendeket. Románia már így is csak az EU-tagállamok középmezőnyében helyezkedik el a születések arányát tekintve (ezer lakosra 10,4 újszülöttel), a lakosság száma folyamatosan csökken, egyre kevesebb szülő vállal - egyre kevesebb - gyereket.

A magyar kormány éppen most döntött a gyereknevelési szabadság időtartamának az eddigi kettőről három évre történő meghosszabbításáról, ugyanakkor, ha egy kismama idő előtt visszamegy dolgozni, akkor csak a részmunkaidős, négyórás munkaidő mellett kapja meg a gyest - írja a szerző, aki szerint ez a modell alkalmazható lenne Romániában is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: