2013-11-03 22:09:40• hírek • Kocsis Zoltán

A demokrata-liberálisok észak-nyugaton Predoiut támogatják

Az elmúlt hét során az észak-nyugati fejlesztési régió megyéiben elvégzett kampánykörút után az ellenzéki Demokrata Liberális Párt tagjai szombaton megszavazták, a politikai formáció két jelöltje közül kit támogatnak majd a köztársasági elnöki tisztségért folytatott jövő évi választásokon. A régió támogatottja Catalin Predoiu egykori igazságügyi miniszter.

Szatmárnémetiben szerda délután tartotta meg kortesbeszédét a két jelölt, Predoiu és Arad polgármestere, Gheorghe Falca. Eredetileg hárman indultak volna útnak, ám Simona Cretu néhány nappal korábban bejelentette: eláll a versenytől, nem kívánja jelöltetni magát.

Szatmár megyében szombaton mintegy 3500 párttag adta le voksát, 85,5%-uk Predoiura. Szatmár, Bihar, Máramaros, Szilágy, Kolozs és Beszterce-Naszód megyékben közel tizenötezren járultak az urnák elé és Predoiu a szavazatok 85%-át szerezte meg. Az Aradot 2004 óta polgármesterként irányító Falca egyedül Kolozs megyében előzte meg riválisát.

A 45 éves Predoiu szakpolitikusnak számított sokáig a román politikában, ő függetlenként volt egymás után négy román kormány igazságügyi minisztere. Pártsemlegességét az idén adta fel, amikor beiratkozott a PDL-be, és rögtön meg is kapta a politikai erő első alelnöki funkcióját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: