2007-05-12 15:44:20• hírek • Szatmar.ro

A decentralizációt szorgalmazzák

beszedkSzatmárnémetiben ülésezett az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa.
beszedb1

Szombaton Szatmárnémetiben ülésezett az RMDSZ Országos Önkörmányzati Tanácsa. A találkozón jelen volt az RMDSZ országos vezetősége, a Szövetség miniszterei és államtitkárai, valamint polgármesterei és Szatmár megyei önkormányzati képviselői. 

A gyűlés elején Markó Béla, az RMDSZ elnöke tartott politikai helyzetelemzést, melyben kitért az RMDSZ-t ért vádakra, a Traian Basescu leváltásáról szóló népszavazásra, valamint a decentralizációért folytatott tevékenységekre is. Elmondása szerint a decentralizáció csak részben valósult meg: egyelőre csak a dolgok nehezét osztották le a helyi vezetőkre, a hatalmat, a döntésjogokat nem. A mniszterelnök szerint éppen azért fontos, hogy erős jelenléte legyen az RMDSZ-nek a parlamentben, hogy küzdeni tudjanak a decentralizációért.
 
{google}-8612272722012840148{/google}

A jövőbeli tervek között a legfontosabb teendőként említette az EU-s alapok lehívására való felkészülést. Mint mondta, az Unió komoly pénzösszegeket irányoz elő Románia számára, de azokat sikeresen kell megpályázni. "Hogy élni tudjunk a lehetőségekkel, fel kell készülnünk, és nyomon kell követnünk a lehetőségeket, még akkor is, ha majd számon kérik rajtunk, hogy honnan értesültünk a pályázási lehetőségről"- mondta,  utalva a Szatmár megyei magyar polgármestereknek szegezett kérdésekre.

A továbbiakban Ilyés Gyula arról számolt be, hogy több konzultáció is volt a polgármesterek, alpolgármesterek, valamint a törvényhozók között, azzal a céllal, hogy az önkormányzatokat érintő kérdésekben az érintettek véleményét is figyelembe vegyék. Ha nem is sikerült minden esetben eredményesen közbenjárni, mindenképp eredményesnek bizonyult ez a konzultáció - mondta.
beszedb2
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: