2018-11-01 12:44:28• hírek • Bede Emőke

A december 1-i programokról egyeztettek

Kétségtelen, hogy különleges év a 2018-as Románia számára, hiszen a nagy egyesülés centenáriumát ünnepli az ország jelentős többsége.

Ennek jegyében egész évben előadások, koncertek, kiállítások várták az érdeklődőket, de a legnagyobb megmozdulásokra értelemszerűen december 1-én számíthatunk. Annak érdekében, hogy Szatmárnémetiben az események ne ütközzenek egymással, a legfontosabb intézmények vezetői asztalhoz ültek, hogy a tervekről egyeztessenek.
 

A találkozón a helyi önkormányzat képviselői mellett jelen voltak a Szatmár Megyei Tanács, az Északi Színház, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ, a Szatmár Megyei Múzeum és a könyvtár, valamint a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont képviselői is, valamint az Uniti pentru Satu Mare néven nemrégiben alakult egyesület tagjai is.
 

A megbeszélés során minden intézmény beszámolt saját terveiről a hatékony szervezés érdekében. Az elsődleges cél az lenne, hogy úgy állíthassák össze a programfüzetet, hogy a lakosság minden eseményen részt tudjon venni, ne kelljen semmiről sem lemondani egy másik rendezvény miatt. Kereskényi Gábor egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, több román előadót is szeretnének elhozni a városba. Valószínűleg a szatmáriakkal ünnepel majd a Phoenix zenekar és Elena Gheorhe, de lehet számítani más meglepetésekre is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: