2013-04-09 13:42:17• hírek • MTI

A csodában bízhat csak a Galatasaray és a Málaga

A Málagának az elmúlt napok megpróbáltatásai után idegenben kell megpróbálnia kivívni a továbbjutást a Borussia Dortmund ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóján a hazai 0-0-s döntetlent követően.

A spanyol csapatnak több szerencsétlenséggel kellett megküzdenie az elmúlt hétvégén: a szombati bajnoki találkozója előtt az együttest szállító repülőgép viharba került, emiatt San Sebastian helyett Bilbaóba irányították, ahol úgy landolt, hogy előtte háromszor belecsapott a villám. A Real Sociedad vendégeként aztán 4-2-re kikapott a Málaga, melynek vezetőedzője, Manuel Pellegrini a meccs után azonnal hazautazott Chilébe édesapja temetésére.

"Ez olyan hétvége volt, amelyet jobb elfelejteni. Reméljük, kedden sikerül elfeledtetni edzőnkkel ezt a tragédiát" - mondta a BL-újonc csapatkapitánya, Welington, aki ugyanakkor kedden eltiltás miatt nem léphet pályára, ahogy a középpályás Manuel Iturra sem.

Amíg kulcsjátékosait pihentetve a Málaga kikapott hétvégén, addig a Dortmund szintén legjobbjait nélkülözve 4-2-re nyert a vendég Augsburg ellen. Az eredményes főpróbán túl a németek mellett szól az is, hogy ebben az idényben veretlenek a BL-ben, hazai pályán pedig az összes meccsüket megnyerték: győztek a Real Madrid, a Manchester City, az Ajax Amsterdam, majd a Sahtar Donyeck ellen is.

A Borussia 15 év után juthat ismét a sorozat legjobb négy együttese közé, legutóbb címvédőként 1998-ban sikerült neki ez a bravúr.

A másik keddi találkozón a Real Madrid háromgólos előnnyel várja a Galatasaray otthonában sorra kerülő visszavágót, ennek ellenére a spanyol csapat játékosai nem tekintik lefutottnak a párharcot.

"Kemény találkozó lesz, még nem biztosítottuk be a továbbjutásunkat. A három gól persze nagy előny, de csak akkor nyugodhatunk meg, ha idegenben is szerzünk egyet" - mondta Cristiano Ronaldo, aki kilenc találattal vezeti a BL góllövőlistáját.

Az isztambuli gárdának a továbbjutáshoz úgy kellene legalább három gólt szereznie, hogy legjobb csatára, Burak Yilmaz eltiltás miatt nem léphet pályára. Ugyanakkor a királyi gárdánál is lesz hiányzó hasonló okból Sergio Ramos és Xabi Alonso személyében.

BL, negyeddöntő, visszavágók:
Borussia Dortmund -Málaga 21.45 DigiSport1.hu, TVR1, DigiSport2.ro, DolceSport1.ro
A várható kezdőcsapatok:
Borussia Dortmund: Weidenfeller - Piszczek, Subotic, Hummels, Schmelzer - Gündogan, Bender - Grosskreutz, Götze, Reus - Lewandowski
Málaga: Caballero - Jesus Gamez, Lugano, Demichelis, Antunes - Toulalan, Camacho - Joaquin, Julio Baptista, Isco - Saviola

Galatasaray -Real Madrid 21.45 Sport1.hu, DigiSport1.ro, DolceSport2
A várható kezdőcsapatok:
Galatasaray: Muslera - Eboue, Kaya, Riera, Amrabat - Sneijder, Felipe Melo, Inan, Ham. Altintop - Bulut, Didier Drogba
Real Madrid: Diego Lopez - Arbeloa, Varane, Pepe, Coentrao - Khedira, Modric - Di Maria, Özil, Ronaldo - Benzema

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: