2012-10-18 18:21:05• hírek • Szatmar.ro

A cserékkel aratott 42 pontos győzelmet a VSK

A Sportul Studentesc elleni hétfői hazai (107-90) és a Brassó elleni szerdai idegenbeli győzelem (73-63) után a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata csütörtökön Bukarestben megszerezte harmadik győzelmét a héten: az Olimpiát 89-47 arányban gázolták el a lányok.

Noha a „túra" előtt Dan Fleseriu azt mondta, az Olimpia ellen a cseréknek szán komolyabb szerepet, a kezdőötösön ez vajmi kevésbé látszott: Orosz Andrea, Annemarie Parau, Utahya Drye, Shanika Freeman és Chadijah Whittinhton alkotta kvintett lépett pályára. Ha már ott voltak, gyorsan megmutatták, melyik csapat nyerheti a bajnokit: pillanatok alatt elhúztak 17-2-re. Az első negyed 30-8-as vendégelőnyt hozott, pedig a szatmáriaknál már a cserék is egyre több szerepet kaptak.

Nem változott ez a meccs hátralévő részében sem, nem véletlen, hogy a csapat legeredményesebb játékosa Szlimák Hajnalka lett 15 ponttal.

A nagyszünetben 50-18-re vezetett a VSK, ekkor csak az volt a kérdés, hogy hétfőhöz hasonlóan meglesz-e a csapatnak a száz pont. Végül nem lett meg, a lányok megelégedtek a 89-el - na meg a 42 pontos győzelemmel.

Ezzel azonban még nem ért véget a VSK hete, hisz szombaton igazi rangadót játszik a címvédő Targoviste otthonában. Hogy a szatmáriak megszerzik-e negyedik győzelmüket ezen a héten, az egyelőre talány. Az viszont biztos, hogy messze ez lesz a legnehezebb meccs.

Egy hét múlva, csütörtökön pedig már a FIBA Európa Kupában a francia Montpellier-t fogadják Oroszék.

Nemzeti Liga, 13. forduló:
Bukaresti Olimpia-Szatmárnémeti VSK 47:89
(8:30, 10:20, 13:17, 16:22)
A szatmári pontszerzők: Szlimák 15, Orosz 12, Ivan 11, Kovacsevics 10, Giurgiu 8, Nagy 6, Părău 6, Lucas 5, Szmutku 5, Freeman 4, Drye 4, Whittington 3.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: