2007-11-07 18:14:03• hírek • Szatmar.ro

A családon belüli erőszak ellen

 A családon belüli erőszak kihatással van az oktatásra.

A Szatmár Megyei Főtanfelügyelőségen előadást szerveztek a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés céljából. Szerda délután 14 órától, került sor a lehangoló adatok közlésére, a fennálló probléma ismertetésére, illetve a kiküszöbölési lehetőségek taglalására.

Az Ortodox Líceum diákjai próbálták szereplésükkel a való életre igaz családi erőszakot bemutatni, melynek terhe a gyerekek iskolai tanulmányaira is rátelepszik.

-A szülőknek egyre kevesebb idejük van a gyerekekkel foglalkozni, ennek a jelei megmutatkoznak az oktatásban is. Az iskolában, úgymond folytatódik a családon belüli erőszak, ami természetesen feszültséget sző, tanár és szülő között. Próbálja mindenki másra hárítani a felelősséget. Úgy gondoltuk, itt az ideje tenni ellene valamit, ne csak azzal foglalkozzunk kinek a hibájából fakadnak a problémák. - mondta Gál Gyöngyi, kisebbségi oktatásért felelős szaktanfelügyelő. Továbbá hozzátette: a Pszichopedagógiai központ, Gyermekvédelem, Rendőrség, valamint több non profit szervezet, akik ezekkel a területekkel is foglalkoznak, mind a segítségünkre vannak ebben. 

 
 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: