2011-04-04 10:26:38• hírek • Szatmar.ro

A címvédő – egy rossz vicc

Hiába veszített három fordulón belül másodszor is a Galac Erdélyben, továbbra is őrzi vezető pozícióját a bajnoki tabellán, miután a legfőbb üldözője, a Temesvár csak döntetlent ért el a Steaua ellen. Más kérdés, hogy a helyzetek száma alapján a bánságiak ennek az egy pontnak is örülhetnek, miközben figyelniük kell, mert a Vaslui négy pontra megközelítette őket. Ismét kikapott a címvédő, valamint a Dinamo, nyert a Rapid.

Miután két fordulóval ezelőtt 1-0 arányú vereséget szenvedett Marosvásárhelyen, a listavezető Galac ezúttal ugyanilyen arányban maradt alul Brassóban is. A barcaságiak győzelméhez nem férhet kétség, hisz csak a helyzetkihasználásuknak „köszönhetik", hogy Ilyés némileg szerencsés, a 90. percben szerzett góljáig kellett várniuk arra, hogy eldöntsék a három pont sorsát.

A galaciak újabb botlását nem tudta teljes egészében kihasználni a Temesvár, amely, ha legyőzi a Steauát, akkor átvehette volna a vezetést. Ám nem tette meg. Sőt, a bánságiak érthetetlen módon az elővigyázatosságot tartották inkább szem előtt, így nem csoda, hogy a második félidő derekát leszámítva a Steaua volt veszélyesebb. A szünet előtt Nicolita és Surdu, a pihenő után az említett duó mellett Bikfalvi iratkozott fel a betalálni képtelenek listájára. A meccs hazai hőse Pantilimon volt, aki az utolsó pillanatban hatalmas reflexszel mentett Nicolita helyzeténél, így a lila-fehérek továbbra is veretlenek maradtak. Érdekes összehasonlítás ugyanakkor, hogy amíg a Temesvár 12 győzelem mellett 11 döntetlent ért és ezzel 23 forduló után 41 pontot gyűjtött, addig például a Porto, amely a jelentős bajnokságok közül egyedüliként veretlen, 25 fordulóban 23 győzelmet aratott és 71 pontot gyűjtött. A bátor támadó foci jutalma!

A temesvári mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a második félidő elején a hazai ultráknak pirotechnikai eszközeikkel sikerült felgyújtaniuk saját szektorukat, a tűzvészt a tűzoltók fékezték meg...


Nicolita egymaga megnyerhette volna a Steauának a temesvári rangadót
Nicolita egymaga megnyerhette volna a Steauának a temesvári rangadót


Hiába támadta végig az egész meccset, a helyzetek tömkelegét hagyta ki a Vaslui, amely Sanmartean és Adailton kései góljaival mégis legyőzte az Urzicenit, így öt pont a hátránya a listavezető mögött, ami azt jelenti: a moldovai szurkolók bátran álmodozhatnak a bajnoki címről. Rég letettek erről viszont a Dinamo hívei, a piros-fehérek ezúttal a Kolozsvári Universitea „otthonában" (értsd, Medgyesen) kaptak ki. Teljesen megérdemelten, hisz a „hazaiak" több veszélyes támadást alakítottak ki, Niculescu és Menassel góljaira pedig csak Danciulescu tudott válaszolni.

Eközben a medgyesiek Bukarestben, a Rapid ellen léptek pályára és szenvedtek peches vereséget. Miután az erdélyiek Todea révén már a hetedik percben megszerezték a vezetést, a főleg védőik fejjátékával veszélyeztető hazaiak Glauber bólintását és Zaharia öngólját követően fordítottak. A szünet után Zaharia már a „jó kapufát" találta el, az utolsó percekben pedig Bawab hatalmas ziccert rontott, így maradt a hazai győzelem.

A bennmaradásért küzdő Pandurii-t eddig csak a Temesvár tudta legyőzni saját szurkolói előtt, a Tg.Jiu-i együttes pedig két szerencsés góllal ezúttal a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR-t is legyűrte: a 45. percben Lemnaru beadását Nuno Diogo segítette saját kapujába, a 62. minutumban egy szöglet utáni lövést követően a felső lécről került Vranjes elé a labda, aki az üres kapuba bólintott. A kolozsváriak ugyanakkor nem panaszkodhatnak semmiféle szerencsétlen csillagzatra. A bordó-fehérek oly gyalázatos teljesítményt produkáltak, amiről mindent elmond, hogy kilencven perc alatt egyszer találták el komolyan Mingote kapuját: a portugál be is ügyetlenkedte a kapuba a labdát. Honfitársa a másik kapuban, Nuno Claro ezúttal is csapata legjobbja volt, csak védésein múlott, hogy a címvédő kifejezést ki nem érdemlő CFR nem szenvedett nagyobb arányú vereséget egy harmatgyenge mérkőzésen.

A tabella élén tehát a Galac (48 pont), a Temesvár (47) és a Vaslui (43) küzd a bajnoki címért, míg az egyaránt 37 egységet begyűjtő Rapid, Steaua, Dinamo,Medgyes alkotta négyes az Európa-ligás helyekért vívhat nagy csatát a továbbiakban.

Eredmények:
Astra
- Branesti 2-0
gólok: Oprea (2.), Matel (92.)

Vaslui - Urziceni 2-0
gólok: Sanmartean (82.), Adailton (93.)

Brassó - Galac 1-0
gól: Ilyés (90.)

Marosvásárhely - Beszterce 2-0
gólok: Didi (18., 39.)

Sportul Studentesc - Craiova 3-0
gólok: Ferfelea (43.), Curelea (51.), Balan (67., 11-es)

Temesvár - Steaua 0-0

Kolozsvári Universitaea - Dinamo 2-1
gólok: Niculescu (17.), Menassel (74.) illetve Danciulescu (68.)

Pandurii - Kolozsvári CFR 2-1
gólok: Lemnaru (45.), Vranjes (62.), illetve Bastos (71.)

Rapid - Medgyes 2-1
gólok: Glauber (42.), Zaharia (45., öngól) illetve Todea (7.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: