2018-04-20 08:12:24• hírek • Bede Emőke

A buszbaleset sérültjei közül kilencet már haza is engedtek

Csütörtök reggel két autóbusz ütközött össze a Hegyi úton, a balesetben összesen 12 személy sérült meg. Őket mentővel szállították kórházba, ahol azonnal egészségügyi ellátásban részesítették őket.

Mint a sajtó megkeresésére Constantin Demian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője elmondta, kilenc személyt még a baleset napján hazaengedtek, ugyanis sérüléseik nem tették indokolttá, hogy továbbra is bent tartsák őket.
 

Csupán három beteget kellett beutalni. Az egyik páciens nem más, mint a vétlen buszt vezető sofőr, akit a tűzoltóknak kellett kivágni a roncsból. Az 50 éves szatmári férfi bokatörést szenvedett, az elsőbbségadást meg nem adó 41 éves, ugyancsak szatmári sofőrt pedig lépszakadás gyanújával tartják bent. Bent tartják azt a fiatal nőt is, aki az ütközés következtében repült ki a busz ablakán. Súlyos sérülései miatt az ő kartonját piros jelzéssel látták el. Mint a kivizsgálás során kiderült, a halántékán sérült meg, illetve a vállán és a hasi részén is komoly zúzódások találhatók, belső sérüléseket azonban nem szerzett. Szerencsére a három beutalt betegről elmondható, hogy a körülményekhez képest jól vannak.
 

Amint azt a rendőrség is megerősítette, a balesetet az elsőbbségadás elmulasztása okozta: a vétkes sofőr úgy kanyarodott ki az ipari parkból a főútra, hogy nem biztosította megfelelően magát. A szabályosan közlekedő, Kolozs megyében bejegyzett autóbusz már nem tudta elkerülni az ütközést. A helyszínen megannyi tűzoltó és mentős teljesített szolgálatot, a forgalmat a mentés és a helyszínelés ideje alatt rendőrök irányították, bár így is kisebb dugó alakult ki a város bejáratánál.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: