2012-10-25 14:40:31• hírek • Póti Orsolya

A budapesti fáklyás felvonuláson a Kölcsey diákjai

Október 21-én, vasárnap reggel 55 tizenegyedikes diák és négy tanár várta a Kölcsey Ferenc Főgimnázium előtt, hogy elkezdődjön egy utazás, amely rengeteg élményt ígért. A cél Budapest volt, ahol október 23-án az 1956-os forradalomról emlékeztek meg.

„A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium számára mindig is nagyon fontos a diákok nemzeti öntudatra való nevelése, a magyar kultúra és történelem tisztelete, emlékeinek ápolása. Ennek érdekében hagyománnyá vált a nemzeti történelmünk eseményeiről hőseiről való megemlékezés" - nyilatkozta Pataki Enikő a főgimnázium igazgatónője.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai és tanárai évek óta megemlékeznek 1956 hőseiről, az utóbbi években pedig a diákok korosztályának megfelelő módon szerveznek megemlékezéseket. Idén a legkisebbek - az első és előkészítő osztályosok - kézimunkával és rajzzal, az V.-VIII. osztályos tanulók pedig a tanárokkal való beszélgetéssel emlékeztek az eseményekről.

A kilencedikesek egy diákok számára készült dokumentumfilmet tekinthettek meg a forradalomról és annak eseményeiről, a X. és XII. osztályok tanulói osztályszinten verssel emlékeztek. A mindenkori tizenegyedikesek Budapestre látogatnak, hogy a helyszínen ismerhessék meg az események lényegét.



Az alábbiakban Bálint Zsuzsa és Doloczki Dalma XI. osztályos diákok beszámolóját olvashatják:

Vasárnap reggel igazi történelmi utazásra indultunk, utunk első állomása Gödöllő, a „ Sissy-kastély" (Grassalkovich kastély) még a Monarchia boldog békeidőbeli korszakával szembesített. Budapesten érezhettük át igazán, hogyan lüktet a múlt emléke a jelenben. Nagyszerű érzés volt részévé válni az ünneplő magyar fővárosnak!

Csapatunkon kívül több százan várták, hogy bejussanak a Terror Háza Múzeumba, amely a legjobban szemlélteti elődeink tetteit és sorsát. A megrendítő képek, a túlélők emlékei és a tárgyak, melyek kézzelfogható bizonyítékai annak, hogy ezek a szörnyűségek valóban megtörténtek, mély nyomokat hagytak bennünk.

A Sziklakórházban, amely a Budai Vár alatt húzódó alagútrendszerben található, megtudtuk, hogy ez nyújtott menedéket mind a II. világháborúban, mind az 56-os forradalomban megsérülteknek. A később benne létesült múzeum, az akkori rettenetes körülményekről tanúskodik, a viaszbábuk szemléltetik a borzasztó helyzetet. Most is csodálattal gondolunk vissza az ápolók és orvosok önfeláldozására és kitartására, mellyel rengeteg életet mentettek meg.

Számunkra legemlékezetesebb mégis a Műegyetemtől induló fáklyás felvonulás volt, ahol tanúi és részesei lehettünk mintegy ezer ember tisztelgésének a haza hősei előtt. Budapest nem csak történelmi jelentőségéről, de szépségéről is híres, így alkalmat kerítettünk tudásunk gyarapításán kívül lelkünk nemesítésére is a Hősök Tere, a Budai Vár, a Mátyás Templom, a Vajdahunyadi Vár, a Parlament megtekintésével.

Egy dunai hajóút során gyönyörködhettünk az esti Budapest kivilágított csodáiban is. Házigazdáink, a Baár-Madas Református Gimnázium diákjai és tanárai egy meglepetéssel is készültek a fogadásunkra, Nagy Baló András tanár úr jóvoltából kellemesen tölthettük az időt a Margit-szigeten bringó-hintózással. Úgy gondoljuk, hogy mindannyian megtapasztaltuk a nemzeti öntudat és büszkeség felemelő érzését, és élményekkel feltöltődve tértünk haza.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ezúton is megköszöni a Rákóczi Szövetségnek a tanulmányi kiránduláshoz nyújtott támogatást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: