2011-06-23 10:33:31• hírek • Kocsis Zoltán

Felújítás vár a Soarelui negyedre

Amint azt a Szatmár.ro kedden megírta, a lebontás szélén állnak a Soarelui lakónegyedben található garázsok. Ami két nappal ezelőtt még csak egy lehetőség volt, az mára biztossá vált.

Ilyés Gyula polgármester elmondta ugyanis, hogy bár Szatmárnémeti bizonyos okokból az elmúlt hetekben nem jutott hozzá be egy egy millió eurós bankhitelhez, ám szerdán kiderült, hogy ennek egy ötödét, pontosabban 198.000 eurót mégis lehívhat a város.

Ennek az összegnek a nagy részét a város vezetése pedig a Soarelui negyed felújítására fordítja. Az ott lakók azonban nem biztos, hogy ennek maradéktalanul örülni fognak, mivel a fazonszabásnak az illegális garázsok is áldozatul esnek majd. A felújítás részeként pedig új gazdára lel a lakónegyed elhagyatott kazánháza is, amelyben egy szociális központ létesül.

Szintén lebontásra kerül néhány barakk a Kispiac mellett, amelyeknek a helyére parkolók kerülnek. A polgármester elmondta továbbá, hogy a Közlekedésbiztonsági Bizottság elé terjeszti azt a javaslatot, hogy tiltsák be a parkolást a Wolfenbüttel utcán, legalább az egyik menetirányban, megkönnyítve ezzel a közlekedést. Szintén a fent említett bizottság elé kerül rövid időn belül az a javaslat is, amely megtiltaná a parkolást a tizenhatos lakónegyed azon utcáiban, amelyek közelében parkolók épültek a közelmúltban. Ha ez életbe lép, akkor több utcán is ismét kétirányú lehet majd a forgalom, vázolta fel terveit Ilyés Gyula.




Pillanatképek a Soarelui negyedben



Az ökológiai rendőrségnek is lenne ott dolga....


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: