2013-04-01 10:31:49• hírek • MTI

A britek nem érzik az egyház közelségét

A britek több mint kétharmada nem érzi úgy, hogy az egyház közel állna hozzá, és a lakosság jelentős többsége sokkal jobban bízik például a BBC újságíróiban, mint a lelkészekben - egyebek mellett ez derül ki a The Sunday Times megbízásából húsvét alkalmából elvégzett országos felmérésből.

A tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap ismertetése szerint a közvélemény-kutatásba bevont britek 69 százaléka mondta azt, hogy véleménye szerint a Nagy-Britanniában államegyháznak számító anglikán unió eltávolodott a társadalomtól, 54 százalék szerint pedig az egyház nem látja el megfelelően morális iránymutató szerepét sem.

A megkérdezetteknek mindössze a 19 százaléka tudta megnevezni a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió legfőbb vallási méltóságát, Justin Welbyt, Canterbury érsekét.
Arra a kérdésre, hogy kinek az igazmondásában bíznak a leginkább - itt a lehetséges listáról több foglalkozási ágat is meg lehetett jelölni -, az elsöprő többség - 83 százalék - a családorvosra szavazott. A második helyre a tanárok kerültek; az ő igazmondásukban 74 százalék bízik. Ezután a bírók, illetve a BBC Nagy-Britanniában fogható hírtelevíziója, a BBC News újságírói következnek, 66, illetve 61 százalékkal.

Az ötödik helyre kerültek a lelkészek: megkérdezettek 54 százaléka mondta azt, hogy az ő igazmondásukban is megbízik. A The Sunday Times kiemelése szerint ugyanakkor 40 százalék nem hiszi, hogy az egyházak szolgálatában állók az igazat mondják. A kérdés ebben az esetben az anglikán és a katolikus egyházra egyaránt vonatkozott. 

E lista legaljára mindazonáltal a politikusok, a vállalatvezetők és az ingatlanügynökök szorultak, siralmas bizalmi mutatókkal.

Az ellenzéki Munkáspárt vezető politikusainak igazmondásában mindössze a britek 23 százaléka bízik, ezután a nagyvállalatok igazgatói (22 százalék), a kormányzó Konzervatív Párt vezető politikusai (21 százalék), a konzervatívokkal koalícióban kormányzó Liberális Demokraták vezetői (18 százalék) következnek, és a sort az ingatlanközvetítők zárják; az ő igazmondásukban alig 13 százalék hisz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: