2010-11-05 11:54:53• hírek • Szatmár.ro

A boldogság útjai

Hétköznapok lelkigyakorlatával segítenek felkészülni az adventi időszakban Krisztus fogadására.

A nagykárolyi Kalazanci Szent József plébánián november 18-tól, öt héten keresztül minden csütörtökön este fél héttől várják a híveket imádságos elmélyülésre. A „Boldogság útjai" címmel sorra kerülő találkozások célja, hogy a szentignáci lelkigyakorlatok mintájára alapot adjon a résztvevőknek az advent során a mindennapi önvizsgálatra, imára. A csütörtöki alkalmak együtt imádkozásban, meditációban, kiscsoportos beszélgetésekben teljesednek majd ki, ezzel indulnak haza a résztvevők, akik otthon naponta folytatják elmélkedéseiket.

A rendezvénysorozatot megelőzően november 10-én, szerdán fél héttől információs estet tartanak, amelyen bárki megismerkedhet a hétköznapok lelkigyakorlatának alapjaival, majd november 18-án tartják az első találkozót „Boldogok, akik szegények Isten előtt" és „Boldogok, akik sírnak" témákban.

A későbbiekben is a boldogság témakörét bővítik, így november 25-én „Boldogok a szelídek" és „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot", december 2-án „Boldogok az irgalmasok" és „Boldogok a tiszta szívűek", december 9-én pedig „Boldogok a békeszerzők" és „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért" témák kerülnek megbeszélésre. A rendezvénysorozat záró találkozóját december 16-án tartják majd.

A szervezők - Kujbus Márta a Világiak Irodája referense és Fleisz Angéla, a kálmándi bibliakör részéről - szeretettel várnak minden érdeklődőt. Jelentkezni november 16-ig lehet a Kalazanci Szent József plébánia 0261-862149-es és 0771403183-as telefonszámain, a titkarsag@kalazanci.ro E-Mail címen, illetve Kujbus Mártánál a 0261-715011-es számon, vagy a vi@szatmariegyhazmegye.ro-címen. A szervezők kérik, hogy azok jelentkezzenek, akik tudják vállalni: mind az öt találkozón jelen lesznek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: