2020-04-09 12:26:10• hírek • Szatmár.ro

A bíróság döntött: játékban marad a Florisal

Továbbra sem lehet tudni, melyik szemétszállító céggel köti meg az új, tíz éves szerződését a szatmárnémeti önkormányzat, a bíróság helyt adott a Florisal Rt. fellebbezésének: tovább folytatódik a közbeszerzési eljárás.

Folytatnia kell az ajánlatok elemzését a szatmárnémeti önkormányzatnak, miután a bíróság úgy döntött, helyt ad a Florisal Rt. fellebbezésének, melyet még februárban terjesztettek az ítélőszék elé, azt követően, hogy a polgármesteri hivatal közbeszerzési bizottsága kizárta a versenyből a jelenlegi szemétszállító és köztisztaságért felelős céget.

A bíróság legfrissebb döntése ezzel együtt érvényteleníti a közbeszerzési bizottság legutolsó jegyzőkönyvét is, melyben AVE Bihor céget nevezték meg a pályázat nyertesének. Mindezek fényében a közbeszerzés tovább folyik, az önkormányzat feladata pedig az ajánlatok elemzésének folytatása lesz.
Ezzel kapcsolatban, a Szatmár.ro megkeresésére Kereskényi Gábor polgármester az alábbiakat fogalmazta meg:

„Egyelőre várjuk a bírósági végzést az indoklással, melynek függvényében döntünk a további lépések felől. Az első fokú döntés értelmében egyelőre az eljárás folytatásra kötelezik az önkormányzatot. Ami azt jeleneti, hogy tovább kell folytatni a közbeszerzési eljárást, és az ajánlatok elemzését” – fogalmazott az elöljáró. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a Bihar megyei cég közel ált a szerződéskötéshez, viszont azzal, hogy a Flroisal Rt. fellebbezett, a szerződés aláírásra már nem került sor.

Kereskényi szerint igazából mindegy, melyik cég nyeri a kiírást, mert az önkormányzat által a tenderfüzetben és a kiírási dokumentációban megfogalmazott feladatokat mindenféleképpen be fog kelleni tartani. "Én személy szerint azt szeretném, ha minél hamarabb lenne egy szolgáltató, aki így is, úgyis be kell majd tartsa azokat a nagyon szigorú követelményeket, melyeket a város megfogalmazott a tenderfüzetben és a kiírási dokumentációban. Legyen szó a szelektív szemétgyűjtésről, a szükséges technikai lehetőségek megvalósításáról, illetve a speciális felszerelések beszerzéséről, stb. A nyertes ezeket mind fel kell vonultassa, függetlenül attól, hogy melyik cég lesz megbízva a feladatok teljesítésével.” – mutatott rá Kereskényi, hangsúlyozva, azzal, hogy a kivitelező cég jelentkezett a feladatra, elfogadta azokat a feltételeket is, amelyeket az önkormányzat a szolgáltatással kapcsolatosan meghatározott. „Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy sokkal minőségibb lesz ez a szolgáltatás, függetlenül attól, hogy ki hajtja majd végre” – tette hozzá Kereskényi.

Kérdésünkre, hogy mikorra zárulhat le ez a folyamat, mikor hirdethet valódi nyertest a város, a polgármester nem tudott pontos válasszal szolgálni, de elmondta, bízik abban, hogy hamar lesz gazdája ennek az aktivitásnak, és legkésőbb 1-2 hónapon belül megkötésre kerülhet az új szerződés is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: