2012-10-13 11:34:13• hírek • MTI

A bikacápa harapása a legerősebb

A bikacápa harapása a legerősebb, állkapcsának maximális szorítóereje akár 6 ezer newton (6 kN) is lehet - állapították meg tizenhárom cápafaj és rokonaik harapásának összehasonlításával amerikai és német kutatók.

Maria Habegger, a tampai Dél-Floridai Egyetem kutatója csoportjával a Zoology című szakfolyóiratban ismertette tanulmányukat.

A vizsgált fajok az egy méter hosszú tengerimacskától, egy viszonylag kis méretű cáparokontól kezdve a 6 méter hosszú ragadozó nagy fehércápáig terjedtek.

"Nagy harapóerőt a nagyobb cápáktól várunk el, amelyek a legfelső szinteket foglalják el a táplálékláncban" - idézte Habeggert a BBC hírszolgálata. Mint hozzátette, a nagyobb ragadozó cápák általában olyan zsákmányokra vadásznak, mint a delfinek, a teknősök vagy más kisebb cápák, ezért nagy harapóerőre van szükségük.

A méret azonban időnként megtévesztő lehet, mert valójában a harapás testsúlyra átszámított, relatív ereje számít, nem az erő abszolút értéke. A mostani tanulmányban vizsgálták a cápafajok állkapcsát és annak izmait, majd kiszámították, hogy állkapcsa összezárásakor mekkora erőhatást fejt ki egy-egy faj. A testsúly hatását matematikai modellel vették figyelembe, hogy a fajok közti korrekt "erősorrendet" felállíthassák.

Így adódott az az eredmény, hogy egységnyi testsúlyra vonatkoztatva a bikacápa harapása a legerősebb: állkapcsa hátsó részénél 6 ezer newton, míg elülső részénél 2 ezer newton. (1 newton egyenlő azzal az erővel, amely egy 1 kilogramm tömegű testet 1 m/s gyorsulásra késztet.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: