2014-02-24 16:34:35• hírek • MTI

A bérköltségektől is függ a Dacia maradása

Az infrastruktúra fejlesztése mellett a bérköltségektől is függ, hogy marad-e Romániában a francia Renault gépkocsigyár, amely a Dacia gépkocsit gyártja itt - derült ki hétfőn Nicolas Maure, a Renault Románia vezérigazgatójának nyilatkozatából.

A Mediafax hírügynökség szerint Maure leszögezte, hogy a francia gyártó egyelőre nem telepíti át a mioveni összeszerelő üzemét a marokkói Tangerbe, de leszögezte, a romániai gyárnak meg kell őriznie versenyképességét.

A vezérigazgató kifejtette, a francia gyártó számára nagyon fontos, hogy Románia nyugati határáig könnyen eljuttathassák az exportra szánt járműveket. Hozzátette: számításaik szerint járművenként 30 eurót takarítanának meg, ha a gyártól Románia nyugati határáig végig autópályán közlekedhetnének a Dacia járműveket szállító teherautók.

Rámutatott: a romániai üzem versenyképességét egyéb fontos tényezők is meghatározzák, így például a bérköltségeket egy bizonyos szinten kellene tartani, különben a marokkói gyár egyre versenyképesebbé válik, és elérheti a romániai üzem hatékonyságát.

A hírügynökség szerint a vezérigazgató leszögezte: a Renault-nak egyelőre nem áll szándékában elhagyni Romániát, de figyelembe véve a marokkói üzem fejlődését, fontos, hogy a romániai is megőrizze versenyképességét. A Dacia mioveni üzeméből jelenleg naponta 350 teherautó szállítja a járműveket Nyugat-Európába.

Február elején Traian Basescu államelnök jelentette ki, hogy a Dacia áthelyezi összeszerelő üzemét Észak-Afrikába, mert a kormány nem tekinti prioritásnak a dél-romániai Pitesti és az erdélyi Nagyszeben (Sibiu) közötti autópályaszakasz építésének az elkezdését.

A Renault Románia akkor közölte, hogy nem távoznak Romániából, de az újabb beruházásokat az infrastruktúra-fejlesztéstől teszik függővé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: