2013-09-14 17:12:31• hírek • Szatmár.ro

A befogott kutyák elaltatása ellen tiltakoztak a Szatmár megyei állatvédők

Több mint százan vettek részt azon a szombat délutáni felvonuláson, amelyet a szatmárnémeti Free Life és a nagykárolyi Pufi állatvédő egyesületek szerveztek. Akciójukkal arra hívták fel a figyelmet, hogy nem a befogott állatok elaltatásával, hanem a gazdátlan ebek sterilizálásával lehetne megoldani a kóborkutya-problémát.

A Kossuth-kert főbejáratától indult az állatvédők menete, amelyet szombat délután 16 órára hirdettek meg. A meghívás elsősorban a Facebookon terjedt és több mint százan gondolták úgy, hogy részt vesznek a tiltakozó-akción, amelyet a befogott gazdátlan kutyák elaltatása ellen szerveztek meg. A menetoszlopban a szimpatizánsok, egyesületi tagok mellett gazdik is részt vettek, sőt, magukkal vitték négylábú társukat is.

A felvonulók tábláin szereplő gondolatok szerint ők nem az állatok elaltatását, hanem a kóbor állatok sterilizálását tartják a jó megoldásnak - ezzel ugyanis 3-4 év alatt meg lehetne szüntetni a kóbor ebek okozta gondot. A táblák üzenetével bátorították az embereket, hogy ne vásároljanak, hanem inkább fogadjanak örökbe egy olyan állatot, amelyik a menhelyen várja, hogy kétlábú társra leljen.

A menet elején Carmane Fratila, a Free Life Állatvédő Egyesület egyik vezetője állt, aki a Szatmár.ro kérdésére elmondta: egyértelműen a sterilizálást látja az egyetlen megoldásnak, de szerinte az egész kóborkutya-probléma az emberek mentalitásában gyökerezik. A gazdátlan állatok száma ugyanis nagyrészt a felelőtlen gazdák miatt nő: a megvett, megunt állatot az utcára teszik, vagy a nem kívánt szaporulat egy dobozban az utcán, egy templom előtt köt ki. Fratila szerint a sterilizálást azok számára is kötelezővé kellene tenni, akik otthon tartanak nem kiállításra, tenyésztésre szánt ebeket. Ezzel elkerülhető lenne az, hogy kutyakölykök kerüljenek az utcára és váljanak kóbor állatokká.

A Free Life által fenntartott kutyamenhelyen jelenleg több mint 350 eb van. A tavalyi évben több mint 260 kutyát adtak örökbe az állatvédők, három év alatt pedig több mint ötszázat sterilizáltak - tudtuk meg Carmen Fratilától.

Romániában nemrég megszavazta a parlament, hogy a hatóságok elaltathatják azokat kóbor kutyákat, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy munkanapig nem fogadnak örökbe. Azt követően került ismét a figyelem középpontjába az elszaporodott kóbor kutyák problémája, hogy a fővárosban szeptember elején egy négy éves gyereket halálra martak a gazdátlan ebek.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: