2015-11-10 17:59:43• hírek • Kocsis Zoltán

A második leggyengébb védelmet kell feltörnie az Olinak

Két értékes 1-1 (a Brassó és a Nagybánya ellen) után az Olimpiára két könnyűnek tűnő hazai meccs vár. Szerdán 14 órától az a Karánsebes látogat Szatmárnémetibe, amely csapatnál csak a Resicabánya kapott több gólt eddig idén. Pontosan az Oli szombati ellenfele!

A Karánsebes együttese remekül kezdte a szezont, hisz az első két fordulóban előbb a Ramnicu Valceát, majd a Brassót is sikerült legyőznie. Azóta viszont csak egy győzelmet arattak: a Resicabányát gyűrték le szeptember 15-én. Azon a napon, amelyiken az Olimpia utolsó hazai győzelmét aratta!

Az olasz Giovanni Pisano csapata azóta enyhén fogalmazva sincs túlságosan jó formában: legutóbbi hét meccsén mindössze egyetlen pontot szerzett és csak három gólt lőtt. A legutolsó három mérkőzésén azonban még ez sem - mármint a gólszerzés - sem jött össze!

Ráfér persze a siker az Olimpiára is, hisz Csík Tibor legényei a már említett két döntetlen és a Ramnicu Valceán elszenvedett vereség után bizony már három forduló óta nyeretlenek. Ráadásul hazai pályán csak egyszer nyertek a kék-sárgák ebben az idényben: szeptember közepén a Bihar ellen.

Csík mester felhívta játékosai figyelmét, hogy bár a papírforma alapján két könnyűnek tűnő meccs vár rájuk a héten, de figyelniük kell, mert számtalan meglepő eredmény született már ebben a csoportban a szezonban. A felsőházi rájátszáshoz szükséges első hat hely valamelyikét sem lesz egyszerű megszerezni, tette hozzá.

Ami az Olimpia várható összeállítását illeti, Alex Bostina sérült, Denis Chivari pedig az utánpótlás-válogatottal készül - ők tehát biztosan nem léphetnek pályára a Karánsebes ellen. Ionut Tataru játéka szintén kérdéses, ő is megsérült szombaton Nagybányán.

Az alapszakasz odavágójának utolsó fordulójában az Olimpia 16 ponttal, a 8. helyről, a Karánsebes pedig 10 ponttal a 12. helyről várhatja a szerdán 14 órakor kezdődő szatmárnémeti találkozót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: