2012-07-20 15:40:39• hírek • Kocsis Zoltán

Holland, belga, szlovák ellenfelek jöhetnek

Két holland és egy-egy belga illetve szlovák ellenfele lehet az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a még versenyben maradt magyar és román labdarúgócsapatoknak. A legkönnyebb dolga papíron ezúttal is a Steauának lesz.

A román rekordbajnok a következő körben csatlakozik a küzdelemsorozathoz, ellenfele pedig a szlovák Spartak Trnava és az ír Sligo Rovers páros győztese lesz. Az első meccsen a nagyszombatiak 3-1-es győzelmet arattak a szigetlakók ellen hazai pályán.

Nehezebb dolga lesz a másik bukaresti csapatnak, a Rapidnak. A fővárosi vasutasok a második forduló első meccsén odahaza 3-1-re legyőzték a finn Mypa Kouvola együttesét. Amennyiben előnyüket a visszavágón is meg tudják őrizni, akkor a holland bajnokság legutóbbi hatodik helyezettje, a Heerenveen vár rájuk. A fríz csapat edzője a nyártól az egykori legendás csatár, Marco van Basten.

Szintén kedvező helyzetben várja a visszavágót a Videoton, amely 1-1-es döntetlen ért el Pozsonyban a Slovan ellen. A székesfehérváriak visszavágóbeli siker esetén vélhetően a belga Genttel találkoznak a következő körben. A kék-fehér belga alakulat is érintett a második körben, ám ők 1-0-ra nyerni tudtak a luxemburgi Differdange otthonában, továbbjutásuk tehát szinte borítékolható.

A legkisebb esélye a Honvédnak van arra, hogy pályára léphessen a harmadik körben. A budapestiek ugyan abszolút tisztes, 1-0-ás vereséget szenvedtek Moszkvában az Anzsi Mahacskala ellen, ez a hátrány tehát ledolgozható, az ellenfél mégis más kaliberűnek számít. Csoda esetén a Honvéd a bolgár Lokomotiv Plovdiv és a holland Vitesse párharc győztesével csaphat össze. Itt az első meccsen Bulgáriában 4-4 született.

A harmadik körben már több sztárcsapat is pályára lép, így a tavalyi döntős Athletic Bilbao a horvát Slaven Koprivnica és az észak-ír Portadown továbbjutójával, az olasz Inter a horvát Hajduk Split és a lett Skonto Riga, az angol Liverpool a macedón Renova és a fehérorosz Gomel, a francia Olympique Marseille pedig a török Eskisehirspor és a skór St. Johnstone páros győztesével csap össze.


Európa-liga selejtező, harmadik kör: aug.2-aug3.
Slovan Bratislava (szlovák)/Videoton (magyar)
-Differdange 03 (luxemburgi)/AA Gent (belga)
Naftan Novopolock (fehérorosz)/FK Crvena Zvezda (szerb)-Omonia Nicosia (ciprusi)
AIK (svéd)/FH Hafnarfjördur (izlandi)-FC Khazar Lankaran (azeri)/Lech Poznan (lengyel)
JJK Jyväskylä (finn)/FK Zeta (montenegrói)-Levszki Szófia (bolgár)/FK Sarajevo (boszniai)
Eskisehirspor (török)/Saint Johnstone (skót)-Olympique Marseille (francia)
Dundee United (skót)-Dinamo Moszkva (orosz)
Bursaspor (török)-Maccabi Netanya FC (izraeli)/KuPS (finn)
FC Steaua Bucureşti (román)-Spartak Trnava (szlovák)/Sligo Rovers (ír)
NK Osijek (horvát)/Kalmar FF (svéd)-Young Boys (svájci)/ Zimbru Chisinau (moldovai)
Arsenal Kijev (ukrán)-ND Mura (szlován)/ CSZKA Szófia (bolgár)
FK Renova (macedón)/FC Gomel (fehérorosz)-Liverpool (angol)
Anzsi Mahacskala (orosz)/Budapest Honvéd (magyar)-Lokomotiv Plovdiv (bolgár)/Vitesse (holland)
NK Siroki Brijeg (boszniai)/Saint Patrick's Athletic (ír)-Hannover (német)
Athletic Bilbao (spanyol)-NK Slaven Koprivnica (horvát)/Portadown (északír)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)/ Ried (osztrák)-Liepajas Metalurgs (litván)/Legia Warszawa (lengyel)
Servette (svájci)/ Gandzasar Kapan (örmény)-Rosenborg (norvég)/ Ordabaszi (kazah)
FC Inter Baki (azeri)/Aszterasz Tripolisz (görög)-Marítimo (portugál)
Ruch Chorzów (lengyel)/FK Metalurg Szkopje (macedón)-Metalurgi Rusztavi (grúz)/ Viktoria Plzen (cseh)
APOEL FC (ciprusi)/FK Senica (szlovák)-KF Tirana (albán)/Aalesund (norvég)
Rapid Bucuresti (román)/MyPa (finn)-Heerenveen (holland)
Internazionale (olasz)-Hajduk Split (horvát)/Skonto Riga FC (lett)
AC Horsens (dán)-FC Dacia Chisinau (MDA)/IF Elfsborg (svéd)
FK Vojvodina (szerb)/FK Suduva Marijampole (litván)-Rapid Wien (osztrák)
Olimpija Ljubljana (szlován)/Tromsö (norvég)-Metalurh Doneck (ukrán)/Celik Niksics (montenegrói)
Bnei Jehuda (izraeli)/ Sirak (örmény)-PAOK (görög)
KRC Genk (belga)-Milsami Orhei (moldovai)/FC Aktobe (kazah)
AGF Aarhus (dán)/ Dila Gori (grúz)-FC Levadia Tallinn (észt)/Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)
Twente (holland)/FC Inter Turku (finn)-FK Mladá Boleslav (cseh)/Thór (izlandi)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: