2012-08-23 23:03:40• hírek • Kocsis Zoltán

A Videoton és a Steaua számára maradt tétje a visszavágónak

A labdarúgó Európa Liga rájátszásának első meccsei után a Videoton és a Steaua reménykedhet abban, hogy bejutnak a csoportkörbe: a székesfehérváriak bravúr-döntetlent értek el a Trabzonspor otthonában, a bukarestiek pedig simán nyertek Vilniusban. A Debrecen, a Dinamo és a Vaslui viszont odahaza kapott ki a Brugge, Metaliszt Harkov, Inter alkotta triótól.

A legnagyobb bravúrt a Videoton produkálta, pedig az első félidőben a hazaiak egyértelműen mezőnyfölényben futballoztak. Igazán komoly gólszerzési lehetőséget azonban nem sikerült kialakítaniuk. A Videoton játékosainak erejét nagy mértékben lekötötte a védekezés, Bozovicnak is sok dolga akadt, de látható volt, hogy Paulo Sousa tanítványai felkészültek a törökökből, mert eredményesen akadályozták a Trabzonspor támadásvezetéseit.

A szünet után megélénkült a Videoton játéka, s a második félidőben már mindkét együttes többször eljutott az ellenfél kapujáig, a gólszerzés azonban egyiknek sem sikerült. Az utolsó negyedórában viszont a fehérvári gárdának mind a 11 játékosával védekeznie kellett, a török csapat minden erejével azon volt, hogy legalább egy gólt szerezzen, de végül maradt a gól nélküli döntetlen, ami a Videoton számára bíztató.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott a magyar bajnok Debrecen és a belga Brugge között Nyíregyházán. A DVSC több helyzetet dolgozott ki, ám csatárai nem tudtak betalálni. A kapujától mintegy 70 méterre feleslegesen szabálytalankodó Luis Ramost kiállította a bíró a játékrész végén, amivel igen hátrányos helyzetbe hozta a magyar bajnokot a hondurasi légiós.

A folytatásban az emberelőnyben játszó vendégek nagy fölényben futballoztak, melynek köszönhetően háromszor is betaláltak Poleksic kapujába. A Debrecen ugyan nem adta fel a küzdelmet, de a nagyobb tudás előtt fejet kellett hajtania. Az egy hét múlva esedékes visszavágó csupán formalitásnak ígérkezik, a továbbjutás gyakorlatilag eldőltnek tekinthető.

Amint azt várni lehetett, az Ekranas félprofi csapata nem okozott komoly gondot a Steauának. A litvánok mindössze egy igazán veszélyes helyzetet tudtak kialakítani az első félidő közepén, ám akkor Buinickij közelről Martinovicsba bombázott. A szerb hátvéd főszerepet vállalt a másik kapu előtt is: miután Nikolic, Chipciu vagy M. Costea (két alkalommal) nem tudott élni kisebb-nagyobb lehetőségeikkel, a 36. percben Bourceanu szöglete után a hálóba bólintotta a labdát.

Előnye tudatában a második félidőben már kevésbé volt sürgős a Steauának, míg az Ekranas továbbá sem tudott komoly ellenállást tanúsítani. A román vendégek ilyen körülmények között is növelték előnyüket, miután a 75. percben Popa szabadrúgásból a kapuba csavart, eldöntve ezzel nem csak a meccs, de vélhetően a továbbjutás sorsát is.

Távol került ezzel szemben a csoporttól a katonacsapat ősi riválisa, a Dinamo - tegyük hozzá, jóval nehezebb ellenfele volt. A Metaliszt Harkov határozottan kezdett, két gyors helyzet után már a 10. percben megszerezték a vezetést, amikor Xavier mesterien csavart a kapuba egy szabadrúgást követően.

Sok említésre méltó a szünet előtt már nem történt. Utána viszont az ukránok ismét villámrajtot vettek. Miután Tucudean elpuskázta a Dinamo addigi legnagyobb lehetőségét, a másik kapu előtt előbb Cristaldo hibázott egyedül a kapussal, utána pedig Sosa találta el a felső lécet. Az 57. percben ismét a két argentin volt a főszereplő: Sosa tört be a tizenhatosra, középre passzolt, Cristaldo pedig az üres kapuba passzolt. A 68. percben Fininho megkapta a második sárgáját, mehetett zuhanyozni. A vendégek a hátrányban visszavettek kicsit, ám a hazaiak csak Munteanu remek lövésével okoztak némi gondot Gorjanov kapusnak.

Szintén egy gólos hátrányban zárta az első félidőt a harmadik román csapat, a Vaslui az olasz gigász Inter ellen. A milánóiak az első pillanattól kezdve támadólag léptek fel, mégis 23. percre volt szükségük, amíg betaláltak: egy szöglet után Cambiasso kapásból bombázott a hálóba. A folytatásban is a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez, ám Coman előbb Sneijder elöl mentett bravúrral, majd Palacios közeli lövését tolta a kapufára. Egy alkalommal Castellazzinak is nagyot kellett nyújtóznia N'Doye bombájánál.

A második félidőben a kicsit visszaálló olaszok mellett a hazaiak megbátorodtak, Varga és Haralambosz pedig akár kis is egyenlíthetett volna. Gólt azonban ismét az Inter lőtt, egy kontra végén Sneijder találta meg Palaciót, aki nem hibázott, beállítva ezzel a 2-0-ás végeredményt. És vélhetően az Inter továbbjutását.

Európa Liga, rájátszás, első mérkőzés:
Trabzonspor - Videoton 0-0

Debrecen - Brugge 0-3
gólok:
Blondel (58.), Rafaelov (77.), Bacca (91.)

Ekranas - Steaua 0-2
gólok: Martinovics (36.), Popa (75.)

Dinamo - Metaliszt Harkov 0-2
gólok: Xavier (10.), Cristaldo (57.)

Vaslui - Inter 0-2
gólok: Cambiasso (23.), Palacio (73.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: