2018. szeptember. 20., csütörtök
Névnap:
2018-04-15 07:52:37• hírek • Bede Emőke

A Transurban minden buszát műszaki vizsgálatnak vetik alá

Fotó: ISU Satu Mare
Fotó: ISU Satu Mare

Április elején egy az ipari parkig közlekedő autóbuszban csaptak fel a lángok, szombat délután pedig egy olyan buszban, mely épp a nagypiac melletti megállóba gördült be. Szerencsére mindkét esetben sikerült az utasoknak lemenekülni a járművekről.

Az első esetben egy olyan autóbuszról volt szó, melyet az önkormányzat másodkézből vásárolt még tavaly decemberben. A tíz éves, BMC típusú jármű a tűzoltóság igyekezete ellenére teljesen kiégett. Bár forgalomba helyezésük előtt alapos műszaki vizsgálatnak vetették alá a géppark hat új tagjait, a tüzet okozó rövidzárlatot mégsem sikerült elkerülni.
 

Sajnos így volt ez a második esetben is, ugyanis a szombati tüzet ugyancsak egy a motorban keletkezett rövidzárlat okozta. A jármű egyébként már 12 éve rótta a város útjait, a Citelis márkájú buszt 2006-ban vásárolták több társával együtt. A Transurban hivatalos közleménye szerint a szombati tűzben érintett busz az adott napon a 15-ös útvonalára volt beosztva. A nagypiac melletti megállóban épp utasok szálltak fel és le, mikor egyikük jelezte, hogy füst tört fel a jármű hátuljából. A sofőr megpróbálta a rendelkezésére álló poroltóval orvosolni a helyzetet, ám  hatalmas lángokkal szemben ez mit sem ért, így jobbnak látta értesíteni a tűzoltóságot. A lánglovagok hatékony közbelépésének köszönhetően csupán a motortérben keletkeztek komoly károk, a tűz nem terjedt át az utastérre. A kb. 20 utas épségben megúszta a kellemesnek közel sem mondható kalandot.
 

A lángokat ez alkalommal is egy elektromos rövidzárlat okozta. Emiatt a Transurban vezetősége elrendelte, hogy a tömegközlekedési vállalat gépparkjában levő összes autóbuszt minél előbb alapos műszaki vizsgálatnak vessék alá, hogy ne fordulhasson még egyszer az előzőekhez hasonló eset.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: