2010-12-23 16:56:19• hírek • Balog Anita

A TVR-nél dolgozott a parlamenti tiltakozó

Egy férfi levetette magát csütörtökön a parlament üléstermének erkélyéről, miközben a bukaresti törvényhozó testületben a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája zajlott.

A sérülésekkel kórházba szállított férfi - név szerint Adrian Sobasru - ingén "Megöltétek a jövőnket!" felirat volt olvasható. A férfi Emil Boc miniszterelnök felszólalása elején ugrott le és ellenzéki honatyák szerint azt kiáltotta, "Boc, elvettétek a gyermekek jogait!".

Mint kiderült, a férfi a román közszolgálati televízió, a TVR alkalmazásában áll, ahol villanyszerelőként dolgozott. A román portálok azt is tudni vélik, hogy a férfinek két gyermeke van, közülük az egyik fogyatékos - ennek a gyermeknek a segélyét vonta meg a román kormány egyik válságkezelő intézkedése, ezzel magyarázható a Sobaru ingén található felirat.

Sobarut a SMURD munkatársai látták el illetve szállították el a parlament gyűlésterméből. a szemtanúk szerint a zuhanást követően is magánál volt, miközben a hordágyon kivitték az épületből azt kiabálta, hogy ''Szabadság''.

Catalin Carstoiu, a férfit ellátó orvos a ProTV-nek elmondta: a férfi nem szenvedett olyan sérüléseket, amelyek veszélybe sodornák az életét, ám mint minden esetben, amelynél felmerül az öngyilkossági hajlam lehetősége, a férfit is pszichiátriai vizsgálat alá vonják majd,

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: